Készülőben a két újabb Polestar modell

0

A Polestar nevet eddig úgy ismerhettük, mint a Volvo tuningcége. Ám ez tavaly megváltozott, újraindult egy teljesen különálló márkaként. Októberben bemutatták legelső modelljüket a hibrid Polestar 1-et, ami igazán impozáns adatokkal hagyta volna el a gyártósort. Azonban később kiderült, hogy ebből az autóból sem lesz tömegtermék.

A hírek szerint hamarosan elkészül a másik két modelljük, a Polestar 2 amit a Tesla Model 3 ellen indítanának harcba és a Polestar 3 ami egy SUV lenne.

Egy interjúban Thomas Ingenlath, a Polestar vezérigazgatója (egy személyben a Volvo dizájnfőnöke) így nyilatkozott: „A Polestar 1 nagyon szűk rétegnek készül, amolyan presztízsmodellnek szánják. Azonban szükségünk lesz alacsonyabb árú modellekre is, hogy egy sokkal szélesebb közönség felé tudjunk nyitni.” Megerősítette, hogy ezek az alacsonyabb árú modellek elkészültek, már csak az utolsó simítások vannak hátra.

A vezérigazgató szerint, 2023-ig „mintegy 50 ezer” modellt szeretnének legyártani a három modellből összesen.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!