Már biztos! A Jaguar megerősítette, hogy a végleges sorozatgyártásra érett teljesen elektromos Jaguar bemutatójára a márciusban megrendezésre kerülő Genfi Autószalonon kerül majd sor!
Már a tanulmány közzétételekor leszögezte a gyártó, hogy a megjelenés tekintetében túl sok eltérésre nem érdemes számítani, – ahogy már be is mutattuk – az autó kívül és belül is hozza azt a szintet ami a koncepciónál is megfigyelhető volt. Külsőleg már mindent lehet tudni az autóról, ma reggel még egy videót is bemutattunk ahol egyhuzamban 322 kilométert megtettek az elektromos SUV-al, a hajtásláncról azonban nem sok pontos infónk van. Az egy éve bemutatott tanulmány autóban első- és hátsó tengelyeken elhelyezett villanymotorokkal, 400 lóerős teljesítménnyel és 700 Nm-es nyomatékkal találkozhattunk. Az akku csomag egy 90 kWh-s pakkból állt össze.
A jelenlegi 200 darabos teszt flotta egyelőre “csak” egy kisebb 50 kW-os fedélzeti töltővel van felszerelve. Az is lehet, hogy a végleges modellekbe már gyorsabb töltő kerül. Márciusban kiderül!
Az autó európai értékesítése közvetlenül a Genfi Autószalon zárása után indul.