A Daimler is önvezető kamionokat tesztelt

0

Még a hónap közepén Magyarországon is tesztelt a Volvo Trucks és a Waberer’s International Nyrt. önvezető kamionokat a közúti forgalomban.

Most azonban a Daimler érkezett el egy újabb fontos fejezethez. Az USA-ban eddig csak egy tesztpályán használhatták az új technológiájukat, de ezentúl már Oregon államban akár több állami autópályán is szabadon tesztelhetnek. A tesztek során több kamiont egymás mögé, szorosan szakaszba állítanak, majd Wi-Fi-vel összekapcsolják az elektronikájukat hogy konvojban érkezzenek meg a céljukhoz. Olyan technikát alkalmaznak, hogy a középen vagy a hátul haladó teherautó digitálisan rálát a sort vezető szenzoraira amik minden adatot megosztanak egymással. Vészhelyzet esetén pedig a sofőrök reakcióidejénél jóval gyorsabban tud beavatkozni a technológia hogy elkerülje a balesetet. Már a tesztpályán is nagyon biztonságos volt a rendszer, ezért kapott engedélyt a közúti tesztekre.

A kamionok két alapvető problémájára nyújt megoldást a szakaszba állítás: egyrészt hatalmas homlokfelületük miatt jelentős az üzemanyag-fogyasztásuk, ez pedig szorosan konvojban, egymás szélárnyékban haladva jelentősen csökkenthető, amivel pénzt spórolnak a vállalatok és csökken a járművek károsanyag-kibocsátása is. Másrészt a sofőröknek kötelezően kijáró pihenőidő gátat szab a logisztika hatékonyságának, így azonban folyamatos lehetne az áruszállítás és a ma ismertnél sokkal rövidebb határidőkkel dolgozhatnának a fuvarozó cégek.

Martin Daum a Daimler teherautó részlegének elnöke hangsúlyozta, hogy a kamionjaik már ma is rengeteg vezetést segítő rendszerrel vannak felszerelve. Az új technológiát egyenlőre csak teszt üzemben használják, és nem használják addig, amíg a jogi környezet lehetővé nem teszi a használatot. A szakaszba állított kamionokban az egész iparág potenciált lát, az amerikai Peloton start-up például több gyártóval közösen fejleszt saját megoldást – többek között a Volvóval, míg a Tesla nemrég beharangozott elektromos kamionja is ilyen technológiával fog debütálni.

[ult_createlink title=”Ide kattintva csatlakozhatsz e-autós közösségünkhöz! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fforum%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!