Minden infó az új Nissan LEAF-ről

0

Magyar idő szerint, ma hajnalban 7 év után végre bemutatták a világ legnépszerűbb és legtöbb példányszámban eladott tisztán elektromos járművének újabb generációját, az új Nissan Leafet. Az első generációból eddig összesen 280.000 darab talált gazdára, ebből 113.282 db az USA-ban 2017 augusztusáig. Igaz, 2016-ban volt egy frissítés, de akkor csak egy 30 kWh akku pakkot kapott.

A Nissan Leaf első generációja sokak szerint megosztó volt. Most azonban nagyon úgy néz ki, hogy a második generációnak már autó formája van. Nagyon jól passzol a többi Nissan modellhez. Előkerültek a kicsit szögletesebb vonalak is, de megérkezett a Nissanra jellemző V-alakú hűtőrács aminek az összképe már crossoveres kinézetet kelt.

USA specifikációk a következők (több mint valószínű hogy az EU modelleknél is marad):

  • hossz: 448 cm
  • szélesség: 179 cm
  • magasság: 156 cm
  • tengelytáv: 270 cm
  • tömeg: 1,380 kg
  • 5 személyes
  • 40 kWh Li-ion akku
  • motor neve: EM57
  • töltési idő: normál töltéssel – 3kW 16 óra // 6kW 8 óra
  • CHAdeMO villámtöltés: 80% 40 perc

Az új 2018-as Leaf versenyképesebbre sikerült elődjénél, köszönhető a megnövelt akkumulátornak, sportosabb és modernebb dizájnnak és persze az újonnan elérhető vezető asszisztenseknek. Meg persze, az árcédulájának!

[dt_small_photos category=”nissan-leaf-1″]

Külső:

Az autó eleje nagyon sokat változott, nincs már kiálló lámpatest. A töltő nyílás is nagyobb lett, ami 45 fokban nyílik, így könnyebb a kábelek illesztése. A hagyományosnak mondható Nissan V alakú grill is megjelent az autó elején ami egy kék 3D mintákat kapott, érzékeltetve, hogy mégiscsak egy EV-vel van dolgunk!

[dt_before_after image_1=”40289″ image_2=”40290″]
[dt_before_after image_1=”40291″ image_2=”40292″]

A “floating roof”, a Nissan már alkalmazta ezt a vizuális technikát több járművénél. Így tett a Leaf-nél is, hogy elkerülje a szögletes elemek kitűnését. Bizonyos konfigurációkban lehet változtatni a tető és az oldalsó tükrök fényezését.

[dt_before_after image_1=”40294″ image_2=”40295″]

A hosszú és vékony hátsó lámpatesteket kompletten cserélték az új „bumeráng” alakúra, ami a Nissan Murano és a 370Z-n is látható.  A hátsó ajtó Skoda Rapid-ra hasonlít. A padló és a diffúzor típusú lökhárító nem csak segít a Leaf-nek agresszívabbnak tűnni, hanem csökkenteni a légellenállást is.

[dt_before_after image_1=”40296″ image_2=”40297″]
[dt_before_after image_1=”40298″ image_2=”40299″]
[vc_video link=”https://youtu.be/LAEBtzj093E” align=”center”]

Belső:

A külsőtől eltérően a belsőt nem igazán újították meg. Nagyon sok az ismerős elem, ajtópanelek, indító gomb, irányváltó félgömb és a klíma vezérlő is ugyan az mint az első generációban. Az új elemek közé tartozik egy 7 hüvelykes centrikus érintőképernyő, kék öltések az üléseken, a műszerfal és kormánykerék, különböző anyagok, hogy előkelőbb érzést nyújtson. A vezető kapott egy több információs digitális kijelzőt, mellette pedig meghagyták a klasszikusnak számító analóg sebességmérőt is.

[dt_before_after image_1=”40300″ image_2=”40301″]
[dt_small_photos number=”8″ category=”nissan-leaf-2″]
[vc_video link=”https://youtu.be/gn_EgM6Ed8U” align=”center”]

A Nissan a bemutató alatt szinte alig foglalkozott a Leaf elektromos hajtásával, eltekintve attól, hogy kapott egy nagyobb akksit. Az első példányok 40 kWh-s akkuval lesznek szerelve, ami a realisztikus EPA mérések alapján 240 km-es hatótávolságra képes (Persze ez lehet több is, de a Japán JC-08 standard 400 km közelébe se érhet). Később, 2018 végén megjelenő frissítésnél a Nissan egy 60 kWh-s akkuval fogja szerelni az újabb példányokat. Ami szintén EPA mérés alapján 320 kilométer megtételére lesz képes. A 110 kW-os motor 147 LE mellett 8,9 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s tempót.

Sokak bánatára maradt a type1 csatlakozó a CHAdeMO mellett. Legalábbis a Japán és az USA változatokon nem történt változás e téren. EU modellről még nincs hír. Fórum hozzászólások alapján akku hűtés/fűtés opció sem került bele. Mindenesetre ki kell várni míg megérkeznek az EU modellek is.

Az első eladások októberben Japánban indulnak, a sort az USA folytatja december végi szállításokkal. Az alap modell induló ára USA-ban 29.990 dollár lesz, ami 690 dollárral lesz olcsóbb mint a jelenleg kapható 2017-es Leaf.

A show további részében a félautomata képességeket ecsetelték. Az új Leaf is kapott számos biztonsági fejlesztést és asszisztens rendszert. A teljesség igénye nélkül a vásárlók a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, az automata vészfékasszisztens, a holttérfigyelő és a keresztirányú forgalomfigyelő rendszer előnyit is élvezhetik. A legizgalmasabb újdonság azonban egyértelműen a ProPilot nevű félautomata vezetési rendszer, amelyet nagyjából egy éve mutatott be a vállalat, és amit azóta a Qashqai és X-Trail modellekben is használnak. A rendszer lényege, hogy autópályás környezetben, egy sávon belül a vezető beavatkozása nélkül tud az autó gyorsítani, fékezni és kormányozni. A technológia egy komplett kamerarendszeren alapul, amely a közelben lévő autók és az útburkolati jelek monitorozását végzi. Bekerült az autóba a ProPilot Park nevű fejlesztés is, ami a kormány, a váltó, a fék és a gázpedál automatikus vezérlésével állítja be az autót a kiszemelt parkolóhelyre.

Az elődhöz képest szintén újdonság az e-Pedál. A technológia vezéréléséről egy kapcsoló gondoskodik, amit megnyomva a hagyományos gyorsítópedál e-Pedál módba vált, ami lehetővé teszi a vezető számára, hogy egyetlen pedál használatával gyorsítson, lassítson és megálljon. A Nissan elmondása szerint az e-Pedál technológia a világ első olyan „egypedálos” rendszere, amely megteremti a lehetőségét annak, hogy a vezetők bármilyen emelkedőn gond nélkül megállítsák az autót, majd ugyanabból a pozícióból késlekedés nélkül folytassák tovább útjukat. A Nissan közleménye szerint a vezetők szükségleteinek 90%-át lefedi az e-Pedál, az pedig, hogy a nagy forgalomban és a városi ingázás során nem kell folyton váltogatni a pedálokat, csak egyszerűbbé és izgalmasabbá teszi a vezetést. Természetesen ebben a módban a normál fékpedál is használható, ám optimális esetben már csak a vészfék szerep jut majd neki.

forrás: motor1.com

A show itt visszanézhető:

[vc_video link=”https://youtu.be/v7QxQGHx0Uo” align=”center”]
[ult_createlink title=”Ide kattintva csatlakozhatsz e-autós közösségünkhöz! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fforum%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!