Nem vitás, hogy az elektromos meghajtású járművek különösen hasznosak lehetnek olyan területeken, mint például a csomag, vagy áruszállítás. A jellemzően lakott területen végezhető feladat, ami sok megállás és elindulást kíván, igazi terepe az elektromos meghajtásnak, hiszen ilyen környezetben is alacsony marad a fogyasztás és nem is károsítja a hajtásláncot a sok elindulás, megállás.
Egyre több áruszállító vállalat ismeri fel ezeket az előnyöket, melyek révén elég sok pénzt lehet megtakarítani a legfontosabb munkaeszköz üzemeltetésén, ami maga a jármű. Az ír posta, vagyis az An Post is tudja ezt jól, hiszen jelenleg is közel 1000 elektromos meghajtású autóval vannak már jelen a 3600 darabos flottájukban. Ehhez csatlakozott most nemrég 45 darab ID.Buzz Cargo, vagyis a méltán népszerű elektromos kisbusznak az áruszállító változata.
A fenti darabszám fényében elmondható, hogy az An Post nem ma kezdte az átállást az elektromos meghajtásra, de a most átadott 45 darab új furgon feltűnése az ír utcákban bizonyára még népszerűbbé teszi a vállalatot. Egyébként a mára közel 1000 darabos flotta kapcsán az első tervek már 2019-ben megindultak, hiszen akkor már rendeltek ilyen járműveket, egészen pontosan 750 darabot, különböző gyártóktól. E hónapban pedig további 250 darab csatlakozott, vagy fog hamarosan a flottához, köztük a most átadott 45 darab ID.Buzz. 2024-re 1250 darabos lehet a flotta, míg 2025-re a tervek szerint minden második jármű a flottában elektromos lesz.
Az An Post szerint az összes szállítási útvonal 30 százalékát jelenleg elektromos járművek szolgálják ki. A felfutásban lévő további járművekkel a kvóta 32 százalékra emelkedik 2024 első negyedévében. A most átadott ID.Buzz flottát a közelgő karácsonyi szezonban használják majd, amikor a cég több mint 100 000 csomagküldésre számít naponta – ez magyarázza a sajtófotókon látható álruhás télapót is.
David McRedmond, az An Post ügyvezető igazgatója elmondta az ír médiának, hogy az új ID.Buzz flotta is a vállalat elkötelezettségét demonstrálja az elektromos meghajtás irányában. „Izgatottak vagyunk, hogy milyen pozitív hatással lesz a környezetünkre, valamint az általunk kiszolgált közösségekre és ügyfeleinkre, mindez. Közben folytatjuk a szénlábnyomunk csökkentését és az életminőség javítását Írországban, most és az elkövetkező generációk számára” – mondta a vezérigazgató.
Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!