A Mazda elnöke és az észak-amerikai divízió vezetője, Masahiro Moro bejelentése szerint a márka első elektromos modellje már 2020-ban érkezhet a piacra!
Az viszont még nem tisztázott, hogy teljesen elektromos lesz ez az autó, vagy csak plug-in. Az viszont biztos, hogy Moro elnök megemlítette a Wankel-motort, mint hatótáv növelő megoldást. Az utolsó Wankel-motoros Mazda, amit az USA területén árultak, az RX-8 volt még 2012-ben.
„A Wankel-motor a szívügyünk a Mazdánál. Úgy gondolom, ez a technológia lehet a közeljövőben a mozgatórugója az elektromos átállásnak”
A Mazda első ilyen motorja lassan egy fél évszázada mutatkozott be és a japán autógyártó jelenleg is fejleszti a modern utódot. Elméletileg a Wankel motor nagyon is alkalmas lenne erre a szerepre, hiszen kisméretű, a rázkódása elenyésző és a leadott teljesítmény is igen combos. Mitsuo Hitomi, a Mazda meghajtásrendszereiért globálisan felelős vezetője is azt nyilatkozta nem rég, a Wankel motornak ezt a szerepet szánják a jövőben. A várakozások és a felhasználói szokások felmérése után az előbbi modell inkább az európai, míg a nagyobb távolságok miatt a hatótávnövelővel ellátott modell inkább az Államokban lesz sikeres. Mindkét modellnek azonos, de egyben új fejlesztésű padlólemezzel készül a gyártó.