A Fiat Professional megkezdte az új E-Ducato gyártását a Stellantis olaszországi atessai üzemében. Az olasz üzem kapacitása akár napi 1200 jármű gyártását is lehetővé teszi.
Azzal senki nem vádolhatja a Fiat márkát, hogy elsietnék a dolgokat, már ami az új elektromos Ducato esetében szükséges teendőket illeti. A frissült furgon már 2023 októberében bemutatkozott a Stellantis Commercial Vehicles Ambition Day nevű rendezvényen, ám a sorozatgyártás csupán csak egy évvel később, napjainkban indult el a Stellantis olaszországi gyárában, Atessa mellett.
Az mondjuk dicséretes, hogy a sorozatgyártás beindításával többek között Angliában már a rendelések is leadhatók a második generációs E-Ducato esetében, ahol 45 535 Font az alapára az újdonságnak a helyi forgalmi adó nélkül. Illetve a Fiat ígéretéhez híven a felépítményes alvázra telepíthető boksz verzió is rendelhető már ugyanezen országokban. A Fiat E-Ducato Box kivitel viszonylag friss, hiszen szeptember végén ismerhettük meg az IAA Transportation kiállításon. Sajnos azonban a magyar konfigurátorban egyik új verzió sem érhető el egyelőre.
A gyártás megkezdésével a vállalat „előmozdítani kívánja a fenntartható mobilitás felé való elmozdulást a könnyű haszongépjárművek szektorában” – áll a kísérő sajtóközleményben. Az új Fiat E-Ducatoval „a Fiat Professional válaszol a károsanyag-kibocsátásmentes furgonok iránti növekvő keresletre, és úttörő szerepet tölt be az elektromos mobilitás terén a kereskedelmi szektorban.”
A tisztán elektromos Fiat E-Ducato-t úgy fejlesztették ki, hogy megfeleljen a professzionális felhasználók igényeinek. A 200 kW teljesítményű villanymotor lényegesen erősebb, mint elődje, ami mindössze 90 kW teljesítményre volt képes. Akkukapacitás szempontjából több verzió is elérhető, lefedve a minél szélesebb skálájú igényeket. A legnagyobb akkupakk kapacitása 110 kWh, amivel az új E-Ducato akár 424 km WLTP hatótávra képes. A különböző karosszériájú kivitelek és az azokkal szállítható tömeg végett azonban szinte minden kivitelnek más a hatótávja. Ami minden új E-Ducato esetében azonos, az a DC töltési teljesítmény, ami 150 kW.
A Fiat Professional szerint a Ducato az egyik legnépszerűbb kisteherautó Európában, legyen szó bármilyen hajtásláncról. A kontinensen 11,2 százalékos piaci részesedét tudhat magénak a típus, míg hazájában, Olaszországban a Ducato vitathatatlanul vezető szerepet tölt be 24 százalékkal. Az igazi fölény azonban a lakóautó szegmensben látható: 2024-ben a mai napig az Európában regisztrált lakóautók 70 százaléka Fiat Ducato alapú.
Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!