Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Kecskeméten bejelentette: a Mercedes-Benz több tízmilliárd forintos beruházással megnyitja első magyarországi kutatás-fejlesztési központját. A 21,6 milliárd forintos projekt új szintre emeli a német autógyártó hazai jelenlétét, hiszen itt zajlik majd a termékfejlesztés korai, hardveres és szoftveres szakasza is. A beruházás részeként a prototípusok tesztelése is Magyarországon indul, és az itt kidolgozott technológiák az új, elektromos alapokra épülő Mercedes-modellekben is megjelennek.
A kormány 4,3 milliárd forinttal támogatja a fejlesztést, ezzel is erősítve a kecskeméti üzem stratégiai jelentőségét. Szijjártó szerint ez hatalmas visszaigazolása a magyar mérnökök tudásának, hiszen a hazai szakemberek közvetlenül részt vesznek a jövő elektromos Mercedes-prototípusainak fejlesztésében és tesztelésében.
Magyarország az autóipari átalakulás élvonalában
A miniszter hangsúlyozta, hogy ritka, ha egy Magyarország méretű ország a globális technológiai forradalom élvonalába kerül, de ez most megtörtént. A Mercedes-szel kötött stratégiai partnerség kulcsszerepet játszik abban, hogy hazánk egyre fontosabb szereplő legyen az elektromos járművek fejlesztésében és gyártásában.
Szijjártó szerint az új beruházás tovább mélyíti a magyar–német gazdasági kapcsolatokat: az elmúlt 11 évben 324 német vállalat hozott létre beruházást Magyarországon, több mint 40 ezer munkahelyet teremtve. Különösen Bács-Kiskun vármegyében érzékelhető a hatás, ahol az ipari termelés megkétszereződött, miközben a munkanélküliség a felére csökkent.
A Mercedes a jövő autógyárát építi Kecskeméten
A tárcavezető rámutatott: kőkemény verseny zajlik az elektromobilitási kapacitásokért, és akik ezekben sikeresek, a jövő gazdasági éllovasaivá válnak. Magyarország hamarosan az európai élmezőnybe léphet, hiszen a cél, hogy évente legalább egymillió autót gyártsanak az országban.
Ebben a Mercedes-Benz kulcsszerepet játszik, mivel Kecskemét kiemelt helyet foglal el a cég elektromobilitási stratégiájában. Az itt zajló beruházások révén az ország legnagyobb autógyára valósul meg. A miniszter szerint a kabinet célja a gazdaság „dimenzióváltása”: a termelés mellé felzárkóztatni a kutatás-fejlesztési és innovációs képességeket is. A mostani K+F megállapodás ennek a stratégiának az egyik alappillére.
Mercedes: története legnagyobb termékoffenzívája jön
A rendezvényen Jörg Burzer, a Mercedes-Benz Group AG termelésért, minőségért és ellátási láncért felelős vezetője elmondta, hogy a vállalat több mint 40 új és frissített modellt tervez bevezetni a következő években.
A tisztán elektromos CLA gyártása már elindult Rastattban, a brémai üzemben a GLC futószalagra került, míg Sindelfingen az új elektromos AMG-modelleken dolgozik. Kecskeméten a következő nagy lépés az új, elektromos C-osztály és a GLB gyártásának elindítása lesz.
A most bejelentett fejlesztés célja, hogy a következő három évben a prototípusok integrációjára és korai járműfejlesztésre koncentráljon. A német–magyar együttműködés ezzel új korszakot nyit az innovációban, és jelentősen bővíti a kecskeméti üzem profilját.
Kecskemét a Mercedes globális hálózatának innovációs központja lehet
Jens Bühler, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy több mint kétmillió jármű készült eddig a kecskeméti üzemben. 2022 óta több mint egymilliárd eurót fordítottak a gyártósorok bővítésére, digitalizációra és fenntarthatósági fejlesztésekre.
A gyártóterület megduplázódott, és a jövőben évi 300 ezer darab feletti kapacitással számolnak. A kecskeméti gyár innovációs megoldásait már exportálták a Mercedes globális termelési hálózatába – a most létrejövő kutatás-fejlesztési központ pedig tovább erősíti ezt a tudástranszfert.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2012 óta működik Kecskeméten, és a jelenlegi, több mint 1 milliárd eurós gyárbővítés részeként új karosszériaüzem, összeszerelő csarnok és akkumulátor-beszerelő egység is épül.
2024-ben a vállalat 4,171 milliárd euró árbevételt ért el, az adózott eredmény 57,6 millió euró volt, és több mint 146 ezer jármű készült Kecskeméten, 4500 munkavállaló közreműködésével.
Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!













