A Renault Trucks hivatalosan is bejelentette az E-Tech T új verzióját, amely akár 600 kilométeres hatótávot kínál, és várhatóan 2026-ban kerül piacra.
Szépen lassan azért beérnek a fejlesztések az elektromos kamionok kapcsán is, hiszen a legújabb bejelentések alapján már bőven 500 vagy éppen 600 kilométer környéki megtehető hatótávot adnak ki ezek a kamionok. Ennek révén ugyanaz a folyamat indul be remélhetőleg, mint az elektromos személyautók révén: kiléphetnek a „csak rövidtávokra jó” mondókák köréből. A legújabb fecske ezen a téren a Renault Trucks következő dobása lesz, az e-Tech T új verziója, amivel a kamion tervezett hatótávja már 600 kilométer.
Az új kamiont 2026-ban tervezi a gyártó megvásárolhatóvá tenni, míg a testvérvállalat Volvo Trucks (mindkettő a Volvo Group tulajdona egyébként) már jövőre, vagyis 2025-ben szeretné ezt meglépni a maga verziójával. A Renault saját elektromos kamionja egyébként 2025-ben mutatkozik be, a gyártás pedig a francia Bourg-en-Bresse-i üzemben történik.
A gyári sajtóanyagot olvasva világossá válik, hogy az új kamiont a már meglévők mellé kívánják bevezetni, nem pedig azok helyett, így tehát szerencsére az elektromos kamionok kínálata csak növekszik az új, e-Tech T révén. A gyártó tájékoztatása szerint a megnövelt hatótávot egy új, csak „e-tengely” néven említett fejlesztés teszi lehetővé, amelyben a hajtáslánc minden eleme, beleértve a villanymotorokat és a sebességváltót is, a jármű hátuljába integrálták. Ez helyet szabadít fel az oldalsó elemek között, hogy további akkumulátorokat helyezhessenek el.
Sajnos nem sok technikai információ érhető el ezeken túl, csupán az új kamion 600 kilométeres hatótávja. A jelenlegi változat esetében 540 kilométer a vonatkozó érték. Iparági értesülések szerint a fent említett helyspórolás révén a jelenlegi 6 modul helyett már maximum 8 kerülhet be az új kamion gyomrába. A kapacitás így 800 kWh környékén várható ebben a kiépítésben.
„Az elektromos teherautó megjelenése felgyorsítja az elektromos mobilitásra való átállást” – magyarázta Emmanuel Duperray, a Renault Trucks elektromobilitásért felelős alelnöke. „Úgy gondoljuk, hogy az egy feltöltéssel elért 600 kilométeres hatótáv, valamint a nyilvános töltőinfrastruktúra-hálózatok 2026-ig történő fejlesztése – különösen a Milence vegyesvállalatunk révén – lehetővé teszi számunkra, hogy elérjük azt a működési paritást a dízeltechnológiával, amelyet ügyfeleink elvárnak.”
Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!