560 kilométeres hatótávval debütált az ikonikus elektromos Scout

0

A Volkswagen egy igen érdekes projektet indított el még 2022 májusában, amikor bejelentette, hogy az Egyesült Államokban megvásárolják az ott jól ismert Scout márkát és új életettel virágoztatják fel. A Volkswagen már tervezheti egy ideje a Scout nagy visszatérését, hiszen 2021-ben a jogokat is megvették. A Volkswagen amerikai divíziója akkor nyíltan elmondta, hogy az áron keresztül kívánják majd megfogni leendő vásárlóikat, a jelenlegi elektromos pickup kínálathoz mérten igen kedvező mértékű árszabással.

Azóta már azt is tudni, hogy a fejlesztések java az osztrák Magna gondozásában készül, ezt ők is megerősítették még 2023 végén és a megbízás szerződés értéke is ismert: 450 millió euró. Két modellt kellene letenni az asztalra: egy terepjárót és egy kisteherautót. A munka pedig ment is szépen, hiszen idén februárban megtörtént a dél-karolinai üzem alapkőletétele.

A tervezési feladatokkal nagyjából most végezhettek a mérnökök,  hiszen a Volkswagen a napokban mutatta meg, hogy mit fognak kínálni a leendő vásárlóknak: megérkezett a Scout Traveller SUV és a Terra pickup.

Látszik, hogy mindkét modellt alaposan átgondolták a tervezők, például a vontatási képesség mindkét modell esetében adott. Az SUV modell esetében 3,1 tonna (7000 font), míg a pickup esetében 4,5 tonna (10 ezer font) a vonatkozó adat. Mindkét modell esetében 560 km a megadott hatótáv (350 mérföld), ami igen kellemes adat. A pickup esetében még bejön a képbe az 1,6 méter hosszú plató és a három elektromos aljzat megjelenése is, ami alapján sejthető, hogy a kétirányú energiaáramlás szabványaival is jóban lesznek a Scout modellek.

A konkrét teljesítményekről ezúttal még nem esett szó, de a VW megemlítette a közel 1300 Nm (1,000 lb-ft) nyomatékot, vagyis nem lesz probléma ezen a téren.

A Traveller és a Terra egy szabadalmaztatott karosszéria-vázon alapszik. Mindkét Scout EV négykerék-hajtású, minden tengelyen két motorral. Az autók is a már ismert Tesla szabványt fogják használni (NACS) és 800 V-os rendszerfeszültséget. Külön érdekesség, hogy a Scout nem tagadta, hogy a későbbiekben akár egy hatótávnövelős verzió (EREV) is érkezhet, a még nagyobb vásárlóközönség elérése érdekében. Mindkét modell alapára 60 000 dollártól indul és már előrendelhetők. Azonban a gyártás csak 2027-ben indulna meg a dolgok jelen állása szerint.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!