Még ebben a hónapban megkezdődik a Volvo EX90 kiszállítása

0

Nem kétséges, hogy a prémium árazású elektromos Volvo modellek között az EX90 lesz az egyik legnépszerűbb modell. A márka 2022 novemberben mutatta be a „valaha gyártott legbiztonságosabb járművét”, az EX90 elektromos SUV-t. A típus rögtön a premier után népszerű lett. Annyira, hogy mindössze öt hónap elteltével a svéd kínai gyártó kénytelen volt lezárni az új EX90 előrendeléseit, mert annyit rendeltek belőle.

Ha ez nem lett volna elég, akkor az autó fejlesztési munkálatai sem haladtak úgy, ahogyan azt a mérnökök szerették volna látni, így folyamatos késések hátráltatták a már megrendelt autók kiszállításainak kezdetét.

Valamit azonban sikerült nagyon jól összerakniuk az illetékeseknek, hiszen a Volvo most sajtóanyagban is megerősítette, hogy az első EX90 modellek még ebben a hónapban a vásárlók garázsaiban lehetnek Európában és az Egyesült Államokban. Más piacok az idei negyedik negyedévben és 2025 első negyedévében következnek.

Az EX90 legolcsóbb változata „Core” néven lesz megvehető, ára Németországban 83 700 eurótól indul. Ez egy ötüléses modell, 205 kW-os hátsókerék-hajtással és 101 (nettó) kWh-s akkumulátorral. Ezt követi a „Twin Motor” kivitel, két e-motorral és 300 kW teljesítménnyel, valamint 107 kWh kapacitású akkupakkal és 91 700 eurós alapárral. A kínálat csúcsa a „Twin Motor Performance”, aminek az ára 96 ​​800 eurónál kezdődik.

MeghajtásRWDAWDAWD
Teljesítmény205 kW300 kW380 kW
Nyomaték490 Nm770 Nm910 Nm
Gyorsulás (0-100 km/h)8,4 s5,9 s4,9 s
Végsebesség290 km/h290 km/h290 km/h
WLTP hatótáv580 km614 km614 km
Akkupakk kapacitása101 kWh107 kWh107 kWh
DC töltési teljesítmény235 kW250 kW250 kW
DC töltési idő 10-80%29 min30 min30 min
Német árak83 700 euró91 700 euró96 800 euró

Az EX90 a Volvo charlestoni (Dél-Karolina) gyárában készül a globális piacok számára. Az éves kapacitás maximum 150 000 jármű lehet évente. Annak érdekében, hogy az üzem alkalmas legyen a jövő kihívásait fogadni, a Volvo Cars az elmúlt években jelentős összegeket ruházott be ebbe a gyárba: korszerűsítették, valamint jelentősen bővítették a karosszériaműhelyt és a fényezőműhelyt, illetve elkészültek az akkumulátorcsomagok gyártósorával.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!