Közúton tesztelik a Nyobolt öt perc alatt feltölthető e-autóját

0

A brit Nyobolt startup a saját fejlesztésű akkumulátortechnológiájával bemutatta, hogy egy elektromos sportautó akkumulátora 10-ről 80 százalékos töltöttségi szintre mindössze öt perc alatt feltölthető.

Az angol Nyobolt neve nem igazán cseng angolosan, pedig a Nyobolt egy cambrdige-i technológiai startup, ami nagy teljesítményű akkumulátorokkal foglalkoznak és fő célkitűzésük az, hogy az ilyen akkuval szerelt elektromos autók pár perc alatt feltölthetők legyenek. Tavaly nyáron már bemutatkoztak a nagyközönségnek, akkor egy saját ízlésükre szabott Lotus Elise mellett beszéltek arról, hogy tulajdonképpen mivel is foglalkoznak.

„Az elektromos járművek tervezői előtt álló kihívások megoldása kulcsfontosságú volt az áttörést jelentő, gyorsan feltölthető akkumulátoraink fejlesztésében. Korábban egy ilyen paraméterű jármű lehetővé tétele nem volt lehetséges az akkumulátorok élettartamának veszélyeztetése nélkül, ezért az emberek a járműben lévő költséges és nagy akkumulátorcsomagokra hagyatkoztak. Egyedülálló technológiánkkal elértük a hatperces töltési időt és kisebb akkumulátorcsomagokat fejlesztettünk ki, amelyek több energiát képesek rövidebb idő alatt felvenni.”

Tehát 6 perc, ami nem gyenge ígéret és valahol hasonlót ígér a StoreDot is a maguk 5 perces technológiájukkal. Látható tehát, hogy egyre több akkufejlesztő áll elő a maga megoldásával a témában, melynek lényege, hogy egy tisztán elektromos autó tölthetősége is hasonló lehessen, mint ma egy belsőégésű motoros autóval egy benzinkút meglátogatása.

Persze a tömeges méretű felhasználás még azért nincs itt a küszöbön, de jó tudni, hogy nem rekedt meg a technológiai fejlődés. A Nyobolt esetében az a hátulütő, hogy nióbiumot, egy ritka nehézfémet használ akkumulátortechnológiájában. Ez pedig azt vetíti előre, hogy ha sikerül is sorozatgyártásig eljutni, ez inkább a drágább, vagy az egyedileg gyártott e-autók technológiája lehet. A Nyoboltnak pontosan 4:39 percébe telt, hogy 10-ről 80 százalékra feltöltse a fentebb bemutatott Lotus Elise-t, amibe a startup a saját akkucelláit tette bele. A töltési folyamat 350 kW-os töltővel történt, az e-autó akkumulátora azonban viszonylag kicsi, 35 kWh kapacitású. A Nyobolt szerint a jármű hatótávolsága 155 mérföld, ami körülbelül 250 kilométernek felel meg.

A Nyobolt a hűtést említi a töltési folyamat kulcsaként. A bemutatott prototípusban az akkumulátormodulokon víz-glikol keverékkel ellátott hűtőlemezek biztosítják az optimális hőmérsékleten működést. Elmondásuk szerint a kisüzemi gyártás már jövőre elkezdődhet és állítólag több autógyártó is érdeklődik iránta.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!