Jelentős frissítésen esett át az elektromos Kia EV6

0

Az EV6 egy igazán remek elektromos autó, a Kia joggal lehet büszke arra, amit ezen autó révén letett az asztalra. A típus egyébként az én kezeim között is megfordult, ezért is mondhatom valós tapasztalatok alapján, hogy az EV6 jól sikerült. Azonban az autóiparban mindig van hova fejlődni, kimondottan igaz ez az elektromos változatok szempontjából, így nem meglepő módon a 2021-ben bemutatott eredeti EV6 esetében is elérkezett a facelift ideje.

A vonatkozó sajtóanyag szerint a frissített EV6 már rendelhető is Dél-Koreában. A megújult elektromos crossover frissített dizájnt, megnövelt hatótávolságot, nagyobb kényelmet és számos új funkciót kínál a nagyobb kényelem és biztonság érdekében. Az autó legnagyobb külső újdonsága az elején keresendő, vagyis az átszabott lökhárítón, ami szintén megkapta az új, „Star Map Signature Lighting” elnevezésű DRL, vagyis LED-es nappali menetfény kialakítást. Ennek révén az EV6 agresszívabb stílust kapott, újonnan tervezett felnikkel együtt.

A frissített EV6 belsejében egy újratervezett kormánykerék található, amely alul és felül is lapított. A magasabb megjelenésű középső betét is újdonság. A műszerfalon új, ívelt kijelző kapott helyet, ami igazából két darab, egyenként 12,3 hüvelykes kijelző a műszercsoportnak és egy ugyanekkora érintőképernyős infotainment rendszer. Az ezeken megjelenő szoftveren is dolgozott a Kia, állítólag sokkal gördülékenyebben fut az új EV6-ban, az a vezeték nélküli Apple CarPlay és a vezeték nélküli Android Auto továbbra is alapértelmezés.

További újdonság a vezető hitelesítését segítő ujjlenyomat-olvasó megjelenése. A Kia ráadásul a B-oszlop vastagságának növelésével erősítette meg a jármű karosszériájának merevségét és a biztonságot fokozza az immár több, mint 10 légzsák jelenléte az autóban. További újdonság a digitális visszapillantó tükör és a kiterjesztett valósággal dolgozó head-up display megléte.

Az új Kia EV6 a jelenlegi 77,4 kWh-s akkumulátora helyett egy nagyobb egység érkezik: 84 kWh képében. Az új akkumulátorcsomag nagyobb energiasűrűséggel rendelkezik, aminek révén további 19 km tehető meg az autóval, így az új hatótáv 494 km a frissített EV6 esetében.

A Kia az új EV6-ot RWD és AWD változatban is elérhetővé teszi, előbbinek csak egy motorja van, amely 168 kW (229 LE) teljesítményt és 350 Nm nyomatékot produkál. Az összkerekes (AWD) esetében 239 kW (325 LE) és 605 Nm a vonatkozó adat. A Kia várhatóan júniusban kezdi meg az új EV6 kiszállítását Dél-Koreában, más piacok tekintetében egyelőre nincs vonatkozó információ.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!