Túlszárnyalta a gyártási célját a Polestar a múlt évben

0

Itt az év első hónapja, így megjelentek azok az eredmények, amik az autógyártók előző évi teljesítményét mutatják meg. A világon a jelenlegi két leghatékonyabb gyártó (BYD, Tesla) már lejelentette amit le kell, de természetesen mások is gyártanak elektromos autókat, ezekre pedig sokan kíváncsiak.

Ezúttal a Geely fennhatósága alá tartozó Polestar eredményeit szemlélhetjük meg alaposabban. Kezdjük is a lényeggel, ami ezen cikkre kattintókat talán a legjobban érdekli: a 2023-as évben a Polestar 54 676 darab tisztán elektromos autót gyártott le, amiből 51 500 darabot át is adott a megrendelőknek. Ezzel tulajdonképpen sikerült megugraniuk a maguknak felállított mércét, amit 50 000 darabban határozott meg a vállalat, többszöri csökkentés eredményeként. Tavaly év elején még 80 000 volt a cél, aztán többszöri csökkentés révén végül ötvenezer lett a végső cél a Polestarnál.

Polestar 2-3-4-5

A tavaly elért eredmények 6 százalékkal lettek jobbak, mint a 2022-es év vonatkozó adatai, ami egy Polestar méretű márkától jó eredménynek számít. Akit érdekelnek a negyedéves bontásban elérhető adatok, azoknak elmondjuk, hogy a 2023-as év négy negyedévében az alábbi darabszámokat érte el a Polestar:

  • Q1: 12 100 darab
  • Q2: 15 800 darab
  • Q3: 13 976 darab
  • Q4: 12 800 darab

Egy grafikont is tudunk mutatni, amit az electrive magazin készített. Ezen megfigyelhető az is, hogy valamiért a 2022-es év utolsó negyedéve igen erősre sikerült a Polestarnak. Az utolsó negyedév számaiban már benne vannak a Polestar 4 elindított értékesítéséből származó adatok is. A típus gyártása Kínában zajlik, tavaly november óta. Az utolsó negyedévben sikerült is 880 darabot átadni a legújabb Polestar modellből. és Thomas Ingenlath márkaigazgató szerint az európai (és ausztrál) értékesítések heteken belül megkezdődnek. A Polestar 3 SUV-ra vágyakozóknak azonban nyárig várniuk kell még.

A tavaly elért eredményekről sajtóanyag is készült, amiben az is olvasható, hogy a Polestar tovább folytatja munkáját azon a téren is, hogy megőrizzék a márka exkluzív mivoltát, így a Tesla által diktált árversenybe ők biztosan nem fognak beszállni. A pénzben kifejezett eredményekről az üzleti év lezárásakor tud többet mondani a márka, 2023. február 29. után.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!