Musk szerint forradalmi lesz az olcsó, nyolcmilliós Tesla

0

Közel négy évet kellett várni arra, hogy a Tesla Cybertruckból végre készre épített modell legyen, ami a múlt héten kapta meg végleges árát. Most, hogy ez pipa a Tesla részéről, ámbár nem tudni, hogy pontosan mennyire sikerül felfuttatni a CT gyártási volumenjét, újabb modelljéről osztott meg néhány gondolatot a Tesla vezére.

Elon Musk a közelgő alacsony költségű Tesla modelljével kapcsolatban elmondta, hogy az „előrehaladott” fejlesztési állapotban van. Továbbá a vezérigazgató kommentálta azokat a „forradalmi” gyártási fejlesztéseket is, melyeket a Tesla tesz az elektromos jármű megvalósítása érdekében.

Noha a Tesla modelljeinek az árai az utóbbi időben hatalmasat csökkent, a legtöbb ember számára még mindig hozzáférhetetlenek – akárcsak a legtöbb új autó. Legyen az tisztán elektromos, vagy éppen belsőégésű motorral szerelt. Továbbá a múlt héten napvilágot látott CT ára sem segíti elő a Tesla járműárainak megfizethetőbbé válását, ugyanis az nagyjából 50 százalékkal lett drágább, mint amikor eredetileg 2019-ben bemutatták.

De már néhány éve azt is tudjuk, hogy a Tesla egy „alacsony költségű” tisztán elektromos járművön dolgozik – melyet gyakran „25 000 dolláros Teslának” is becézgetnek. Ez pedig kevesebb, mint a fele az új elektromos járművek jelenlegi átlagos amerikai árának.

Most a Cybertruckról szóló új interjúja során Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója röviden kommentálta a következő generációs Tesla modelljeit:

„Dolgozunk egy alacsony költségű elektromos járművön, amelyet valóban nagy mennyiségben fogunk gyártani. Eléggé előrehaladtunk ebben a projektben, minden héten átnézem az erre vonatkozó terveket. Úgy gondolom, hogy az emberek el fogják dobni az agyukat a gyártás forradalmától, amelyet ez az autó fog képviselni.”

Továbbá a vezérigazgató azt is megerősítette, hogy a Tesla először a texasi, majd később a mexikói gigagyárban fogja gyártani az olcsó elektromos autót.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!