Az Európai Bizottság vizsgálatot indít a Kínából érkező elektromos autók ellen

0

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a választások előtti utolsó éves beszédében a kínai elektromos autók piacnyerését kritizálta. Továbbá intézkedéseket jelentett be. A bizottság elnöke úgy fogalmazott, hogy az európai vállalatokat gyakran kizárják a külföldi piacokról vagy ragadozó gyakorlatok áldozataivá válnak.

Példaként hozta fel, hogy Kína elárasztja a globális piacokat olcsó elektromos autókkal, amelyek árát hatalmas állami támogatások tartják mesterségesen alacsonyan. Von der Leyen szerint ez az eljárás piactorzító hatású, ezért a bizottság szubvencióellenes intézkedéseket kezdeményez a Kínából érkező elektromos járművek ellen. Emellett azt is hangsúlyozta, hogy továbbra is fontos a Kínával folytatott kommunikáció és párbeszéd fenntartása, mert számos témában együtt kell működni Pekinggel.

Emellett érdemes visszaemlékezni, hogy az Egyesült Államok 2022 őszén fogadta el azt az inflációcsökkentési törvényt (IRA), amely mintegy 369 milliárd dolláros állami keretet biztosít az amerikai területen működő elektromos autógyártók és más tiszta technológiás ipari szereplők számára. Washington intézkedését többek között azért kritizálták Európában, mert fajsúlyossá tette a „vásárolj amerikait” elvet, így azzal fenyegeti Európa ipari szereplőit, hogy nem lesznek képesek eladni termékeiket az amerikai piacokon.

Ezzel együtt pedig a gigantikus mértékű amerikai állami támogatások arra ösztönözhetik az európai cégeket, hogy az energiaválság miatt amúgy is megdrágult környezet helyett Észak-Amerikába helyezzék tevékenységüket.

Erre fel, Peking illetékes kereskedelmi kamarája tiltakozott Von der Leyen bejelentése ellen és arra hívta fel az Európai Bizottság figyelmét, hogy az általa bevezetni kívánt gyakorlat ellentétes a Világkereskedelmi Tanácsban (WTO) tett vállalásokkal.

Határozott aggodalmának és ellenkezésének ad hangot Kína európai uniós kereskedelemért felelős kamarája azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság szubvencióellenes vizsgálatot indít a Kínából érkező elektromos járművek ellen, ahogyan azt Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is bejelentette az EU helyzetéről szóló beszédében szeptember 13-án Strasbourgban – áll a kínai európai uniós kereskedelmi kamara közleményében.

A kereskedelmi kamara kiemelte, hogy a kínai elektromos járművek gyártása terén a gyártók és az iparág folyamatos erőfeszítéseinek köszönhető, hogy az iparág jelentős innovációs előnyökhöz jutott mind a kiélezett hazai kínai piacon, mind pedig a globális színtéren. Hangsúlyozták, hogy legyen szó csúcskategóriás autókról vagy költséghatékony elektromos járművekről, a kínai autógyártás termékei megfelelnek a fogyasztók elvárásainak, és világszerte elismerést kapnak, beleértve Európát is.

„Kulcsfontosságú hangsúlyozni, hogy ez az előny nem annak a terméke, amit a bizottsági oldal hatalmas állami támogatásoknak nevezett” – írták a közleményben.

A kínai kamara állásfoglalásában arra is felhíja a figyelmet, hogy a kínai járműipar a globális láncok részeként működik, összehangolva az európai és a globális autóipari szereplőkkel egyaránt. „Minden egyes elektromos jármű létrehozása több tízezer beszállító együttműködését igényli a világ minden tájáról.”

A közlemény tárgyilagos megközelítést kér az Európai Bizottságtól ahelyett, hogy egyoldalú gazdasági és kereskedelmi intézkedésekhez folyamodna, amelyek akadályozhatják vagy megemelhetik a kínai elektromos járművek fejlesztését és működési költségeit az európai piacon. 

Továbbá emlékeztettek: a termékek korlátozására irányuló erőfeszítések kizárólag a származási ország alapján ellentétesek az EU WTO-kötelezettségeivel. Emellett a kínai kamara arra is kitért, hogy az ázsiai ország ipari szereplői elkötelezettek a zöldátállás mellett és a szén-dioxid-semlegesség globális céljának elérése érdekében.

forrás: hirado.hu

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!