A Hyundai segítségét kéri a VW az akkurendszerek összeszereléséhez

0

Bár az akkucella napjaink elektromos autóinak az alapja, önmagában ez még kevés. Hiába áll rendelkezésre minden autógyártónak a szükséges akkucella mennyisége, ha a cellákat rendszerbe foglaló komponensek nem ehetőek el a kellő mennyiségben és minőségben.

A Volkswagenről egy ideje már tudni, hogy bizony nagy erőkkel dolgoznak a saját akkucellaigény fedezésén. A mesterterv értelmében Európában összesen 6 akkugyár fogja majd a vállalat igényeit kielégíteni. Ezekben az üzemekben a márka saját tervezésű, szabványosított cellái készülnek majd.

Ezek a cellák prizmatikus, tehát téglatest-alakú cellák lesznek, kémia szempontjából legalább kettőt várhatunk. Az olcsóbb, LFP kémiájúak az alacsonyabb árszinten lévő autókba kerülnek, míg a másik és egyben drágább akkucellák a márkacsoport drágább autóiba. Ezekkel a szabványosított cellákkal a cégcsoport 80 százalékának autóit kívánják ellátni, míg a maradék 20 százalékba egyedi igények szerint gyártandó cellák kerülnek. A legújabb ismert üzemük Spanyolországban épül majd fel.

Cella tehát van és lesz is a VW-nél, azonban más komponensek végett most a Hyundai üzletkötőihez fordult a Volkswagen. Egészen pontosan a Hyundai Mobis vállalathoz, ami a dél-koreai autógyártó saját alkatrészgyártó üzeme.

A megállapodás hosszútávú és elég jelentős volumenű, központi eleme pedig a VW számára szükséges BSA (Battery System Assembly). A BSA egy olyan komplett termék, amely egyesíti az akkumulátorcsomagot az akkumulátorkezelő rendszerrel (BMS) és más alkatrészekkel, hogy biztosítsa az akkumulátor biztonságos és hatékony működését az elektromos járművekben.

A nagy kapacitású és nagy hatékonyságú akkumulátorrendszerek döntő fontosságúak, amelyek nagyban befolyásolják az elektromos járművek minőségét és teljesítményét. A Mobis az akkumulátorrendszerek portfóliójáról ismert, amelyek minden típusú „elektromosnak” mondott járműhöz használható, beleértve a hibrideket és az akkumulátoros elektromos autókat is.

A Volkswagen a következő generációs elektromos járművek hajtásláncába integrálja majd a Hyundai Mobis BSA-ját. A VW-nek nem ez az első ilyen lépése, hiszen nemrég a SAIC technológiáját invitálta be az Audi tervezőasztalához és a kínai piacon való hatékony érvényesülés érdekében az Xpeng Motors-szal is megállapodott bizonyos technológiák átvételéről.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!