Így teljesítenek szolgálatot a Pepsinél a Tesla elektromos kamionjai

0

Az akkumulátoros energiatároláson alapuló szállítmányozást sokan zsákutcának tartják, hiszen minél nagyobb távolságot akarunk megtenni egy ilyen kamionnal, annál több akku kell. Ezeknek azonban így a tömege is egyre nagyobb lesz, amit megmozgatni is több energiába kerül.

A Tesla azonban a Semi kamion 2017-es bemutatásával áttörte a falat, amit ez az elmélet emelt és bár az első működő darabok átadása jó pár évet csúszott, ma már működő Semi kamionok egy kis sorozata folyamatosan szolgáltatja az adatokat a Teslának.

Az első néhány legyártott Semi kamiont egyelőre csak kiválasztott vállalatok kaphatták meg, ezek között van a Pepsi is, akik egyébként már a 2017-es premier idején jelezték, hogy minimum száz darabot vásárolnának. Ebből 21 darab már leszállításra került és a Pepsi nagy erőkkel használja is ezeket az elektromos kamionokat.

A 21 darab Semi kamion a Pepsico egy kiválasztott üzemébe került, ami a kaliforniai Sacramento mellett található. Ez egyben a vállalat pilot üzeme is ezen a téren, hiszen itt teljesen elszakadtak a belsőégésű technológiától és a teljes energiaszükséglet napelemek révén van fedezve. A 21 kamion java a sok megállást igénylő, 150 kilométernél kisebb útvonalakon teljesíti szolgálatot, napi 12 órában. Három Semi azonban komolyabb feladatot kapott, hiszen hosszútávú útvonalakon teljesítenek szolgálatot, jellemzően 400 és 700 kilométeres távokon. Az alábbi videóban pedig maga a Pepsi mondja el a meglátásait az eddig eltelt időről:

A Pepsi terveit a Tesla is nagyban segítette, hiszen Elon Musk vállalata telepítette azt a több darab 750 kW-os Megacharger oszlopot, amit dedikáltan a Semi kamionok töltésére fejlesztettek ki. A Pepsico felhívta a figyelmet arra, hogy nem egyszerű dolog ekkora teljesítményt egyetlen telephelyre bevinni, így ez külön figyelmet érdemel náluk a jövőben, ha egy telephely átalakítása kerül szóba.

A vállalatnál külön manager van, aki a villamosítási programért felel, ő Dejan Antunovic. Elmondása szerint az államban érvényes energiaárak alapján az üzemanyagköltségek 23 százalékkal csökkentek az elektromos kamionok használatával, ami jelentős költségcsökkenés, nem beszélve a jelentősen kisebb karbantartásigény-okozta költségcsökkenésről.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!