A Nissan szilárdtest akkumulátorok gyártására alakítja át legrégebbi gyárát

0

A 2023-as év többek között a szilárdtest akkumulátorok fejlődésének is az éve lehet, hiszen még csak nagyjából az év felénél járunk, de már számos nagy autógyártó jelentette be, vagy éppen szivárgott ki tőlük az, hogy igen előrehaladott állapotban vannak az erre a technológiára vonatkozó kutatások és fejlesztési metódusok. Ezen márkák sorában ott van többek között a BMW, a Toyota, vagy éppen a kínai NIO.

A Nissan sem mai játékos már az elektromos autók gyártásában, hiszen nekik köszönhetjük az újkori e-autózás első sorozatgyártott elektromos autóját, ami a 2010-ben gyártásba küldött Nissan Leaf. Pozíciójuknak megfelelően a Nissan is már dolgozik a saját megoldásán a szilárdtest akkumulátorokkal kapcsolatban. Erről először 2021-ben beszélt a vállalat. Akkor elmondásuk szerint 2024-re Yokohamában már elő-szériás cellák gyártására kész üzemük lesz. A Nissan saját szilárdtest akkumulátorai ASSB néven érkeznek majd a közeljövőben. Érdemes tudni, hogy jelenleg is van egy komoly partnerük a saját gyártású cellák tekintetében, ez pedig az AESC.

„A Nissan célja, hogy a 2028-as pénzügyi évhez érve piacra dobja a szabadalmaztatott szilárdtest-akkumulátorokkal (ASSB) felszerelt elektromos járműveket és ennek elősegítésére a 2024-es pénzügyi évben készen áll egy kísérleti üzem Yokohamában. Az áttörést jelentő ASSB bevezetésével a Nissan bővítheti elektromos járműveinek szegmensek közötti kínálatát és dinamikusabb teljesítményt kínálhat ezen járművek mellé.”

A fenti idézet 2021-ből való és egész jól lőtték be a Nissan döntéshozói azt, hogy mikorra érkezhet meg a Nissan szilárdtest akkuja és a Yokohama név emlegetése sem volt véletlen, hiszen szinte biztosan itt fog majd folyni a szilárdtest akkucellák gyártása.

Bár konkrétumok az üzem és a technológia közöséről egyelőre nincs, de az már biztos, hogy az üzem erős átalakítás alá esik, vélhetően ez már annak a felkészítésnek a része, hogy az itteni üzem is készen álljon az elektromos autók gyártására. Az Automotive News nemrég pedig azt a pletykát szellőztette meg, hogy a Nissan a yokohamai üzemében hamarosan elindítja a teszt-jellegű szilárdtest-akkumulátorok gyártást az első sorok üzembeállításával. Az üzem vezetője Tamiyo Wada is megszólalt ezügyben és egy érdekes mondatot is elejtett:

„Vannak más kihívásaink is, amelyeket a jövőben vállalni szeretnénk. Szeretnénk az új kompetenciákra is fókuszálni.”

Az üzem egyik elsődleges célja a Nissan új szilárdtest-elektronikus akkumulátorok kísérleti programjának a megkezdése. A Nissan azt állítja, hogy 2028-ra olyan akkumulátort tud szállítani, amely kétszer annyi energiát képes tárolni, mint a jelenlegi lítium-ion akkumulátorok.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!