Még ebben a hónapban elindul a Tesla németországi gyárának a bővítése

0

Meglehetősen sokat bajlódott a Tesla, mire a német hatóságok és civil környezetvédők kusza labirintusán átvergődve végül fel tudta építeni és be tudta indítani európai gigagyárát Berlin mellett. Bár a kezdet nehéz volt, de most úgy tűnik, hogy a gyár jövőjének csillaga minden problémát túlragyog majd.

A gyárban jelenleg Model Y-ok készülnek (2170-es cellával), elsősorban az európai igények lefedésére. Természetesen az autók összeszerelése mellett akkumulátorgyártó részleg is épült az üzemen belül, elősegítve a hatékony, gyors és költséghatékony gyártást a Giga Berlin falain belül. Az nem is volt kétséges, hogy a gyár eredeti kapacitása egy idő után kevés lesz és ismerve Elon Musk grandiózus gondolkodásmódját, sokan már az üzem indulása előtt pedzegették, hogy itt bizony bővülésnek is lesz helye.

Idén márciusban pedig már kézzelfogható dokumentumok támaszthatták alá az elméletet, hiszen ekkor nyújtotta be a Tesla hivatalosan is az első kérelmet Berlin melletti (Grünheide) üzemének bővítésére. Ennek értelmében a Tesla nemcsak az elektromos autók gyártási kapacitásának megduplázását tervezi németországi gyárának bővítése keretében, hanem az akkumulátorok terén is.

A járműgyártás megkétszerezése érdekében „egy másik nagy csarnokot kell építeni a további gyártóegységek befogadására”. A Brandenburgi tartomány környezetvédelmi minisztériuma tájékoztatása szerint emellett a már felépített termelési létesítményeken is változtatásokat és optimalizálásokat tervez a Tesla.

Korábban már tudni lehetett, hogy a Tesla a jelenlegi 500 ezer darabról évi egymillió elektromos autóra bővítené gyártási kapacitását a jövőben. Ehhez most az illetékes minisztérium egy jó hírt is csatolt, ugyanis a Tesla az itteni akkugyártási kapacitásait is duplázni akarja, a jelenlegi évi 50-ről 100 gigawattórára.

A pályázati dokumentumok 2023. július 19-től augusztus 18-ig megtekinthetők az interneten és egyes hatóságoknál. A projekttel szembeni kifogás 2023. július 19-től szeptember 18-ig terjedő időszakban írásban vagy elektronikus úton nyújtható be a fent említett hatóságokhoz. Ha bármilyen kifogás merül fel (ami az üzem történetét tekintve feltételezhető), ismét tárgyalást tartanak. Remélhetően erre nem kerül sor a bővítés kapcsán majd, hanem innen már sima ügy lesz a Giga Berlin jövője.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!