Mercedes-Benz EQB 300 4MATIC – minden percét élveztem

0

A Mercedes-AMG EQE 43 4MATIC tesztemben említettem, hogy a tavaly szeptembertől bérelt Mercedes-Benz EQB megtalálta új gazdáját a Pappas Auto áprilisban tartott Rendkívüli Akciója alatt. 

Elfogadtam. Férfiasan bevallom, hogy egy kicsit búslakodtam, mert nagyon megszerettem az első Magyarországon gyártott elektromos autót. A gyors adásvétel miatt pedig egyáltalán nem csodálkoztam, hisz baromira vigyáztam a kecskeméti elektromosra. Az új tulajdonosának pedig ezúton is sok balesetmentes kilométert kívánok!

Az első cikkemben alaposan bemutattam az EQB-t, így azt most kihagyom, de ide kattintva visszaolvasható. Most inkább az együtt töltött időre, fogyasztásra, kényelemre és a megbízhatóságra hegyezném ki eme írásom.

A közel fél év alatt nagyjából tízezer kilométert tettünk meg az EQB-vel autópályán, autóúton és városban vegyesen. Ezen idő alatt 24,7 kWh/100km-re jött ki az átlagfogyasztásom. Mindez első blikkre soknak tűnhet, de ne feledjük, hogy az EQB leginkább a téli, hidegebb időben volt hű társam.

A legelső cikkem végén vártam a hatalmas havazást, ami sajnos idén is elmaradt. Oké volt egy-egy havas nap, ami másnapra latyakká változott, de azt hiszem, hogy idehaza már lemondhatunk a több napig tartó nagy havazásokról. Ennek ellenére viszont voltak olyan napok mikor az erős szél miatt szinte vízszintesen esett a havas eső. No, ott a 4MATIC meghajtásnak és a nagy össztömegnek köszönhetően úgy ment a kecskeméti EQB 110-es tempóval, mintha oda lett volna ragasztva a 8-as főútra. Sehol egy megingás, sehol egy megcsúszás. Nem is csodálom, hisz van benne anyag rendesen és alapesetben közel 2200 kilogramm. Betonstabil.

A kinti zord időjárást szinte alig lehetett ekkor az EQB-ben érezni, ugyanis a 22-23 fokra állított klíma jól tolta a meleg levegőt. Ilyenkor az embernek nem sok kedve van kiszállni a meleg autóból, de az EQB-ben akkora a hely, hogy az autóban ülve fel lehet venni a kabátot. Kiszállásnál pedig teljesen mindegy volt, hogy milyen sárban, vízben dagonyáztam, mert az ajtó teljesen le van húzva a küszöbre. Így nem kellett nagyot lépni az EQB-ből attól tartva, hogy koszos lesz a nadrág szára a kiszállásnál. Egyszerűen imádtam ezt a fajta fejedelmi kényelmet és hatalmas teret.

A klímára és a fűtésre vissza térve, egyszer sem volt olyan az EQB-ben, hogy fáztunk volna, pedig idén azért voltak kemény mínuszok. Ilyenkor jött jól a telefonról indítható előklimatizálás. Ugyan több idő kellett a komplett felfűtésnek, mint az előző elektromos autómnál, de hamar hozzászoktam, hogy indulás előtt mennyivel kell a telefonomért nyúlni és indítani a fűtést, ha kint éjszakázott az EQB.

Nálam alap a 22-23 fokra állított klíma télen vagy hűvösebb időben, ugyanis csak pólóban szeretek kényelmesen vezetni. Még akár rövid távon is. No, itt sem volt okom a panaszra és az EQB végre egyenletesen oszlatta el a kívánt hőmérsékletet az egész autóban. Ellenben más gyártó e-.autóinál volt olyan, hogy 26 fokra tekert fűtésnél is fáztam és szégyen szemre kabátban kellett vezetnem. Sőt, olyan elektromos autóhoz is volt szerencsém ami csak a vezető oldalt fűti vagy hűti alapból, ha csak egyedül tartózkodunk az autóban. Ez egy felesleges fícsör, legalábbis számomra, mert ilyenkor mindig azt éreztem, hogy mindkét vállam fázik.

Jobb időben pedig a városi közlekedés alkalmával egyből nyitottam a tetőablakot, ami baromi jó. Hosszabb úton pedig néha kibillentett állásban hagytam, ugyanis nagy sebességnél sem volt zavaró a hangja. Viszont a nyitott tetőablak hátulütője, hogy többet kell takarítani az autó belső terét. De ezt is meg lehet bocsátani, ha a tavaszi szellő lebegteti a nem létező hosszú hajam.

Az EQB átvételekor kissé aggódtam a gombcunami miatt, de egy hét után már minden a kezemre állt. Később annyira megszerettem a középen elhelyezkedő tapipadot, hogy a középső kijelzőhöz szinte hozzá sem értem. Még a kormányon elhelyezett gombokkal és a két pici tapipaddal is örök barátságot kötöttünk. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy a Mercedes meghagyta még a klasszikus gombsort a klímapanelhez. Így még egyszerűbb volt ennek a vezérlése.

Az MBUX rendszer kellően gyors, még a navinál is. Csodával határos módon hosszabb úton tök jól kiszámolta és megtervezte az MBUX, hogy hol kell megállnom tölteni és mennyi időre. Az EQB-ben nagyon sokszor használtam a beépített navit, ami kiválóan navigált és elkerülte a forgalmasabb, dugóban gazdag utakat.

Egyedül amit hiányoltam az EQB-ből az a vezeték nélküli CarPlay. Kicsit macerásnak éreztem, hogy mindig kábelezzem be a telefonom, majd kiszállásnál húzzam azt le. Jó, oké, csak két mozdulat, de sajnos a mai világban már rettentően elkényelmesedtünk. Így a CarPlay-t csak hosszabb utak alkalmával kötöttem be. Az EQB MBUX rendszere olyannyira stabil volt, hogy egyszer sem fagyott, vagy lassult be. Pedig figyeltem és próbáltam megingatni, de úgy tűnik, hogy a Mercedes ezt (is) már annyira tökéletesre fejlesztette, hogy nem lehet megingatni. Bár a Mercedes ezt is folyamatosan frissíti, a legutolsó december közepén érkezett.

A másik nagy kedvencem a parkoló csomag a 360 fokos kamerával. Bonyolultabb, vagy akár kisebb helyekre való parkolásnál mindig az EQB-re bíztam a feladatot. Mindezt annyira flottul levezényelte, hogy maximum két ütemben beparkolt a legkisebb helyekre is. Kellő távolságot hagyva a padka és az előttem, mögöttem levő autók között. A kamerakép felbontása pedig fantasztikus.

Az egész EQB egy tökéletesre csiszolt, tisztán elektromos autóra sikeredett. Minden gomb, minden funkciója úgy működik, ahogy azt egy Mercedes vásárló elvárja. Sehol egy cicergés, sehol egy idegesítő mellékhang. Kicsit hazabeszélek, de szerintem ebben a kecskeméti munkásoknak is nagy szerepük van. Mindig büszkeséggel tölt el, mikor egy kamionnyi vagy jobb esetben egy hosszú vagonnyi EQB-t látok idehaza amik a szerencsés vásárlók felé tartanak.

Devecseri vasútállomáson, fullon EQB-vel.

Bármikor amikor betérek a Hunyadi úti Pappas-hoz mindig megcsodálom az aktuálisan kiállított EQB-t. Egyedül azt sajnáltam, hogy nem lehet vonóhoroggal rendelni a kecskeméti elektromost. A miértjét azért nem értem, mert a belsőégésű tesójánál, a GLB-nél van vonóhorog opció. Bízom benne, hogy a jövőben a stuttgartiak észhez kapnak és a következő generációnál, vagy esetleges faceliftnél már elérhetővé teszik a vonóhorog rendelhetőségét, mert szerintem nem csak nekem hiányzott.

A vonóhorgot és a vezeték nélküli CarPlay-t leszámítva a Mercedes-Benz EQB egy baromi jó és szerethető elektromos autó. A nettó 66,5 kWh-s akkumulátorával és a 112 kW-os egyenáramú töltőjével akár országon kívüli utak is játszi könnyedséggel betervezhetőek. Ugyanis egy-egy IONITY töltőn még a 80%-os töltöttségnél is 82 kW-al töltődik a kecskeméti elektromos. A Mercedeses kényelemnek és felfüggesztésének köszönhetően pedig meg sem kottyan egy-egy hosszabb, vagy rosszabb minőségű út. Nyugodt szívvel ajánlottam eddig minden ismerősömnek, akik egy megbízható, kényelmes, viszonylag alacsony fogyasztású, de mégis nagy térrel és még nagyobb csomagtartóval bíró elektromos autót kerestek. A hét személyes verzió pedig a nagyobb családoknak is kiváló választás lehet.

Mindig azt mondom, ha korlátlan pénz állna rendelkezésemre és lenne egy nagy hangárom ahol különböző autókat gyűjtenék, akkor az EQB kulcsa mindig elöl lenne. Minden percét élveztem!

Gaben
Az e-cars.hu ötlete 2015 novemberében pattint ki a fejemből, majd 2017 januárjától naponta gyártjuk az értékes tartalmakat.