Jövő nyárra elkészül a Ferrari maranellói elektromos autógyára

0

A legfrissebb hírek szerint a Ferrari 2024 közepén nyithatja meg az új maranellói gyártóüzemét, ahol tisztán elektromos szupersportautók, valamint új generációs hajtásláncok készülhetnek.

Benedetto Vigna, a Ferrari első embere szerint az úgynevezett „E-épületben” olyan összeszerelősorok kapnak helyet, melyek egyszerre lesznek képesek tisztán elektromos és belsőégésű autókat is gyártani. A helyszín várhatóan „2024 júniusában nyílhat meg”, két évvel az építkezés megkezdése után.

A vezérigazgató szerint az első teljesen elektromos Ferrari várhatóan 2025 negyedik negyedévében hagyhatja el a maranellói gyárat. Mellesleg az olaszoknak gyorsan kell lépni, ugyanis korábbi nyilatkozatok alapján a Ferrari a modelljeinek több mint a felét villamosítani szeretné 2026-ig. 2030-ra pedig mintegy a 80%-át szeretné elektromos hajtáslánccal ellátni a Ferrari. Ezeknek 40 százaléka lenne a tisztán elektromos és 40 százaléka a részben elektromosított modell.

Hogy egy kicsit őszinték legyünk, a Ferrari meglehetősen lassan alkalmazkodott az elektromos járművek piacához, összehasonlítva az olyan versenytársakkal, mint a Porsche, ami 2019-ben adta ki első elektromos modelljét, a Taycan-t. Igaz, hogy a Ferrari 2019-ben bemutatott egy plug-in hibrid modellt, de azóta mintha lemaradt volna az elektromos modellek fejlesztésével. Holott az olasz kormány odáig ment, hogy egy petíciót is benyújtott az EU-nak, hogy mentesítse a Ferrarit és a Lamborghinit a károsanyag-kibocsátási előírások alól.

Kíváncsian várjuk, hogy milyen lesz az első, teljesen elektromos Ferrari.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!