Megkezdődött az extrán olcsó Chevy Equinox gyártása

0

Tavaly januárban mutatta be a General Motors az egyik legnagyobb dobását a Chevrolet Equinox tisztán elektromos változatát. Ennek az autónak az egyik legnagyobb erénye a friss technikai finomságokon túl az ára, amit 30 000 dolláros alapáron határozott meg a GM. Ebben az árban az a jó, hogy szinte biztosan megfelel majd az Államokban érvényes 7500 dolláros elektromos autó támogatás feltételeinek és akkor még nem beszéltünk olyan államok további támogatásáról, mint Kalifornia. Így tehát extra kedvező áron lehet majd elhozni az Equinox-ot, amivel a GM igazán nagyot guríthat az elérhető árú elektromos autók területén.

Bár technika szempontjából még csak néhány dolgot tudni, de az biztos, hogy sokan be fognak nevezni a Chevy újdonságára. Amit eddig tudunk, az a 150 kW teljesítményű DC villámtöltés, amivel 10 perc alatt egy arra alkalmas töltőn 70 mérföldnyi (112 km) hatótávot tud az Equinox magába szippantani. Az autó első változata (2RS) idén ősszel lesz megvásárolható, majd a gyártás és kiszállítások felfuttatásával párhuzamosan jönnek majd a kedvezőbb árú kivitelek is. Melyek sorrendben az alábbiak és hatótávban az alábbi értékeket hozzák: 250-300 mérföld (402- 482 km), meghajtástól függően.

  • 1LT
  • 2LT vagy 3LT
  • 2RS vagy 3RS

A Chevy Equinox az Ultium padlólemezre épülnek, rengeteg vezetési asszisztens és biztonsági szolgáltatással, head-up display-el és a GM saját önvezető technológiájával (Super Cruise).

A várakozás tehát érthető és a mexikói Zocalo internetes magazin szerint a gyártás is megkezdődött már a General Motors ottani gyárában (Ramos Arzipe), ahol többek között a Blazer EV összeszerelése is történik majd. Az Equinox gyártásáról egy kémfotó is kiszivárgott, ami felkerült a Twitterre is.

A spanyol nyelvű cikk szerint napi 100 elektromos Equinox készül már most is itt, amivel elsősorban export igényeket akarnak majd kielégíteni. Ha ez valóban így van, akkor európaiként reménykedhetünk, hogy a GM valóban visszatér Európába és hozza magával ezt a remek árú és tudású elektromos autót is. Sajnos a visszatérés részletei továbbra sem ismertek, csak az, hogy ez meg fog történni a közeljövőben.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!