Tisztán elektromos autókkal támad fel a Mitsubishi

0

Az egykor szebb napokat is látott japán legenda, a Mitsubishi feltámadását sok rajongó várja egy ideje és úgy tűnik, hogy az “egységben az erő” szólás a gyémántos márka életében is hamarosan jelentős változásokat hozhat.

A Mitsubishi eddig nem nagyon volt jelen nagy erőkkel az elektromos meghajtású járművek terén. Legyünk őszinték, a belsőégésű motorral szerelt autók világában sem pezsegtek az elmúlt években. A közeljövő azonban a japánoknak is tartogat nagy dolgokat, hiszen a Nissan, Renault és a Mitsubishi modellek közötti szövetség révén hamarosan rengeteg pénz szabadul rá a trióra, melyből a Mitsubishi is bőven kiveheti a részét.

Tavaly év elején a szövetség képviselői egy közel kétórás előadáson mutatták be a jövőbeli terveiket. Ezekben többek között az szerepelt, hogy a következő öt évben 35 tisztán elektromos autót mutatnak be és a fejlesztésre költött 23 milliárd euró után öt közösen használt platformra érkeznek meg az elektromos újdonságok. Ezzel pedig a szövetség azt szeretné, hogy 2026-ban már 80%-ban közös alapokra épülnének a saját modelljeik. Ebben 5 új padlólemez lesz a márkák és azon belül a kijelölt típusok segítségére.

Azóta a Nissan és a Renault is beszámolt a maga terveiről a fent linkelt bejelentésen túl. Viszont a Mitsubishi még adós volt ezzel, ám legújabb sajtóanyaguk és a benne elhelyezett egyik PDF szerint ezennel ők is letudták a projektek felépítésének folyamatait. Ennek értelmében a márka a következő öt évben 16 új modellel fog előrukkolni, melyből 9 modell lesz valamilyen formában elektromos meghajtással is felvértezve (xEV).

Ezen elektromos autók közül van, ami már most látható a fenti képeken, de vannak azért még jócskán olyanok, amiket később fog bemutatni a Mitsubishi.

Az akkumulátoros elektromos modellek terén a Mitsubishi egy kisteherautót, egy SUV-t és két modellt tervez a Renault-val és Nissannal kötött szövetségében. Többet azonban egyelőre nem tudni ezekről. Amit eddig tudni, az a Renault Capture-alapú új ASX, és a már korábban bemutatkozott Outlander, mindkettő PHEV, vagyis plug-in hibrid maghajtással. Az első, komolyabb finomság az elektromos Colt lesz, amiből remélhetőleg jön majd BEV, vagyis tisztán elektromos verzió is, a PHEV szinte biztosra vehető.

A fentebb taglalt elektromos autókba való cellákról is volt szó a sajtóanyagban. A siker érdekében nagyjából 1,45 milliárd eurónak megfelelő jen mozdul majd meg a márkánál, aminek eredménye lesz 2030-ig közel 15 GWh-s éves gyártási kapacitás beszerzése. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy milyen akkugyártókkal áll majd össze a Mitsubishi.

Végezetül egy fontos megállapítást is levonhatunk a prezentációkban látottakból. A Mitsubishi 2030-ig inkább a PHEV vonalon akar mozogni a villamosítás terén, míg a BEV modellek majd csak 2035 után veszik át a többséget.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!