Brutális eladást produkált a múlt hónapban a kínai BYD

0

Norvégia után talán Kínában van a legnagyobb mértékű hódítás az elektromos meghajtás tekintetében. A BYD pedig a kezdeti évődés után szintén meghozta a döntést, hogy ők is elektromos autókat fognak gyártani. Csupán pár év kellett ahhoz, hogy a BYD a legdominánsabb autómárka legyen Kínában.

Persze nem csak Kínában hódít a BYD, hanem egy ideje már Európában is. A BYD 2020-ban lépett kontinensünk területére az autóival és azóta sikert sikerre halmoz. Norvégiában jelent meg elsőként a 482 kilométer hatótávú tisztán elektromos Tang modelljével. Majd a kínai e-autógyártó rájött, hogy igazán nagy felvásárló piacot rejt Európa, és a BYD bejelentette, hogy még több tisztán elektromos személyautóval rohanja le Európát. Tavaly például százezer elektromos autót adott el a német SIXT autókölcsönzőnek. Októberben azonban közzétette a vállalat, hogy három, tisztán elektromos autóval rúgja Európára az ajtót. Továbbá kiterjedt kereskedői lánccal készülnek év végéig.

Van hova gyártani és eladni a rengeteg elektromos autóját a BYD-nek. Ennek megfelelően pedig az idén februári gyártási számok szintén kimagaslóak lettek, de nyugodtan nevezhetjük rekordernek is a BYD életében. Csak a múlt hónapban 191 664 darab járművet adtak el, a javát természetesen Kínában. Ez 119 százalékkal több, mint a tavaly februári vonatkozó adat. Alább az Insideevs magazin ábrája, amin a piros oszlopok mutatják az idei év első 2 hónapját. A növekedés szépen lekövethető.

Természetesen ezek mögött a számok mögött ott vannak a PHEV, vagyis plug-in hibrid modellek is. Ennek megfelelően az egyes hajtásláncok között az alábbi volt a megoszlás 2023 februárjában:

  • BEV (Tisztán elektromos modellek): 90.639 db (110%-os növekedés)
  • PHEV: 101.025 db (128 százalékos növekedés)
  • Összesen: 191.664 db (119 százalékos növekedés az egy évvel korábbi adatokhoz képest)

Az év első két hónapja pedig így alakult:

  • BEV: 161.977 db
  • PHEV: 179.851 db
  • Összesen: 341.828 db

Sorrendben pedig ezek voltak a legnépszerűbb BYD modellek: teljesen elektromos Yuan (33.612 db), Qin family (BEV+PHEV 30.540), és a teljesen elektromos Dolphin (22.861 db).

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!