Ekkor kerülhet piacra a tisztán elektromos Kia EV9

0

A Kia 2023 első felében kezdi meg az új EV9 névre keresztelt elektromos autójának a gyártását Dél-Koreában. A The Korea Herald legfrissebb cikke szerint az autógyártó megállapodott az ország szakszervezetével a gyártás indításáról.

A lap szerint a Kia EV9 sorozatgyártását a vállalat Gwangmyeongban található üzemében fogják megkezdeni és a legújabb tisztán elektromos Kia SUV modell előrendelése a tervek szerint áprilisban indulhat el Dél-Koreában. Az ügyfelek pedig még nyár vége előtt megkaphatják az első legyártott modelleket.

A Kia először 2021 novemberében mutatta be az EV9 koncepcióformáját, majd tavaly augusztus végén hivatalos képeket is közzétett az autógyártó a legnagyobb Kia SUV-ről. Hamarosan, 2023 első negyedévében pedig teljesen lerántja a leplet a Kia az EV9-ről.

A januárban kiszivárgott adatok szerint akár öt felszereltségi szint közül választhatunk, ahol elérhető lesz 354-467 kilométer közötti hatótáv. A hátsókerék-hajtású változatok teljesítménye körülbelül 150 kW, míg az összkerékhajtású változatok teljesítménye 300 kW körül alakulhat. Ezek árai nagyjából 56 és 73 ezer dollár között indulhatnak.

Továbbá a The Korea Herald  értesülései szerint jövőre a dél-koreai gwangmyeong-i gyárban megkezdődnek a Kia további két elektromos modelljének a gyártása, melyek az EV3 és az EV4 nevet kapják meg.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!