Régebbi modelljei kivezetése mellett döntött a kínai NIO

0

Idővel minden technikai dolog felett eljár az idő, hiába volt az adott termék a kor legjobbjainak egyike. Ekkor jön el a piaci kivezetés, ami most utolérte a kínai NIO három modelljét is.

Bár a piaci kivezetésről még nincs hivatalos sajtóanyag, a NIO sajtósa már nyilatkozott az ügyben a kínai CN EV Post magazinnak. A nyilatkozat lényege pedig az, hogy a NIO legelső (NT 1.0) padlólemezére épülő három modell esetében az értékesítés megszüntetése mellett dönt. Ez a három modell pedig az ES8, az ES6 és az EC6. Hiába kiváló elektromos autók ezek, a padlólemez melyre épültek, már nem kívánatos a NIO számára. Jobban szeretne a NIO az NT 1.0 utódjának szánt NT 2.0-ra koncentrálni és így persze azokra az újabb modellekre, melyek erre épültek fel.

A gyártása a fent megnevezett autóknak február 16-án állt le végleg és nem vásárolhatók meg a megmaradt készletek sem, legyen szó Kínáról, vagy éppen Európáról. Ezeket az autókat egy eddig meg nem nevezett vállalat fogja felszippantani, egyben, a kereskedésekben lévő tesztautókkal együtt. Úgy tűnik tehát, hogy a NIO mielőbb meg akar szabadulni a teljes NT 1.0-ra épülő modellbázisától.

Persze azért nem kell félteni a NIO-t. Az NT 2.0-val már a távoli jövőbe tekint a kínai márka. De mik akkor az elérhető modellek? A választ az ET5 és ET7 szedánok, az EC7, ES7 és frissített ES8 SUV-k adják meg. Érdekesség, hogy Európában az ES7 más néven kapható majd, elkerülendő az Audi jogászaival való viaskodást. Nálunk az ES7 majd EL7 néven kapható.

Az első ET5 szedánokat tavaly októberben vehették át a szerencsések Kínában, míg a minden jóval kibélelt ET7 szedánok első darabjai már tavaly márciusban Kínai útjain voltak. Az EC7 SUV-kupét tavaly decemberben ismerhettük meg, itt a 300 kW-os nagy teljesítményű indukciós motor és a 180 kW-os, nagy hatásfokú állandó mágneses motor kombinációja gyors, hatalmas teljesítményt nyújt és a 0,230 cd légellenállási együtthatóval alacsony energiafogyasztás párosul. 

Végül pedig ejtsünk pár szót az ES7 (nálunk EL7) SUV-ról is, ami nyár óta szintén megvásárolható már és az alábbi főbb technikai finomságok várják a vásárlót:

·  Második generációs, nagy hatékonyságú e-drive padlólemez, szilikon-karbid (SiC) komponensekkel.

·  2000 kg tömegű vontatmány kezelése

·  Vehicle-To-Load (V2L) szabvány támogatása

·  3 választható kapacitású akkupakk:

  • 75 kWh Standard Range Battery – 485 km (kínai szabványok szerint mérve).
  • 100 kWh Long Range Battery – 620 km (kínai szabványok szerint mérve).
  • 150 kWh Ultralong Range Battery – 930 km (kínai szabványok szerint mérve).
Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!