Elon Musk hétfői meghallgatásán kitartott amellett, hogy a szaúdi szuverén vagyonalap (PIF) támogatta őt elektromos autókat gyártó cége, a Tesla tőzsdei kivezetésében 2018-ban. Derült ki a hétfői tárgyaláson.
A Tesla és most már a Twitter tulajdonosa ellen a Tesla részvényesei félrevezetés és anyagi károk okozása miatt indítottak csoportos polgári peres eljárást, miután Musk 2018-ban Twitter-üzenetben bejelentette szándékát a Tesla részvényeinek tőzsdei kivezetéséről.
Musk ekkor azt írta, 420 dolláros kivásárlási árfolyamon tervezi lebonyolítani az ügyletet. Pár nappal később nyilatkozatban erősítette meg, hogy a PIF többször is javaslatot tett a Tesla magánkézbe vételére.
A bejelentést követően a Tesla részvényei igencsak megugrottak, pár nappal később azonban a cég tulajdonosa újabb Twitter-bejegyezésben közölte, hogy az ügylet mégsem fog megvalósulni.
Musk pénteken szólalt fel először a bíróságon. Ekkor elmondta, hogy noha szerinte a Twitter volt a legdemokratikusabb mód az üzenetközlésre, bejegyzései nem mindig voltak azzal a hatással a Tesla részvényeire, mint amire számított. „Csak azért, mert megosztottam valamit a Twitteren, az emberek nem fogják egyből elhinni azt és aszerint cselekedni” – fejtette ki.
Alex Spiro, Elon Musk ügyvédje múlt héten elmondta: az üzletember biztos volt benne, hogy a szaúdi támogatók mögötte állnak, a Twitter-bejegyzésekkel pedig a részvényeseket próbálta védeni a média különféle szivárogtatásaitól, jóllehet üzenetei „technikai pontatlanságokat” tartalmaztak.
Az ügyben kilenc főből álló esküdtszék fog dönteni arról, hogy Musk mesterségesen, szándékosan növelte-e a Tesla részvényeinek árfolyamát azzal, hogy hamis ígéretekkel biztatta a befektetőket a részvények megvételére. Múlt májusban Edward Chen körzeti bíró kimondta, hogy Musk 2018-as bejegyzései valótlanok és meggondolatlanok voltak.