Hatalmas összeggel támogatták meg ismét a horvát Rimacot

0

Valamit nagyon láthat a Porsche a horvát Rimac képességeiben. A korábbi befektetői pénzek csorgatása után most minden eddiginél komolyabb összeggel szállt be a horvát cégbe a Porsche. A Rimac és a Porsche együttműködése leginkább az alkatrészgyártásban és az elektromos meghajtáshoz szükséges megoldások kifejlesztésében testesül meg. Ebben pedig kiválóak a Rimac mérnökei. Hiszen a Porschén túl már a Hyundai, Aston Martin, Koenigsegg és a Pininfarina is kérte a Rimac segítségét.

A mostani, úgynevezett D-fordulós befektetői pénzgyűjtésben a Porsche látott fantáziát és sajtónyilatkozatuk szerint a mostani fordulóban 500 millió eurót fizettek a Rimac kasszájába. Mindezért cserébe most nem növelték részesedésüket, a mostani összeggel csak megerősítették pozíciójukat. Ugyanis feltűnt a színen a Goldman Sachs Asset Management mint befektető, ráadásul a pénzügyi szektorból. Az új finanszírozási kört a Softbank Vision Fund 2 vezeti a Porsche közleménye szerint. A megmozdulás hátteréről Lutz Meschke, a Porsche egyik felső vezetője beszélt kicsit:

„2018-ban is meg voltunk győződve a cégben rejlő lehetőségekről, és örülünk, hogy elkötelezettségünk lehetővé tette számunkra, hogy hozzájáruljunk a vállalat fejlődéséhez és jelenlegi sikereihez. A hamarosan érkező további befektetők révén a Rimac tovább bővítheti lehetőségeit az elektromobilitás terén, melynek révén a Porsche még erősebb partnerévé válik.”

A mostani 500 milliós tranzakció után is a Porsche birtokolja a Rimac-csoport 24 százalékos részesedését. A társaság alapítója és vezérigazgatója, Mate Rimac továbbra is a legtöbb részvényt birtokló részvényes. A mostani pénzeső hatására a Rimac is tovább erősödhet és ezzel 700 új munkahelyet teremt.

A Porsche először 10 százalék részesedést vett a Rimacból, amit később feltornásztak 15,5 százalékra. 2021 sem telt el ilyen akció nélkül, akkor egy 70 millió eurós tőkeinjekció jött a Porsche számlájáról. Ezzel együtt akkoriban 820 millióra becsülték a Rimac értékét, ami azóta jóval feljebb kúszott. Főleg a mostani 500 milliós löket hírének hallatára. A két márka együttműködése más területen is megvalósult, hiszen a Rimac tavaly nyáron felvásárolta a Bugatti márkát, melyben a Rimac 55, míg a Porsche a részvények 45 százalékát birtokolja.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!