Letették Debrecenben a BMW csúcstechnológiás gyárának alapkövét

0

Letették Debrecenben a BMW Group új gyárának alapkövét.

A jövőbe mutató létesítmény mintegy egy milliárd euró befektetésével áll majd rendszerbe. 2025-ben itt kezdődik meg a tisztán elektromos meghajtású Neue Klasse modellgeneráció sorozatgyártása. „A debreceni gyár új mércét állít a kiemelkedően innovatív járműgyártás terén” – mondta Milan Nedeljković, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja az üzem alapkőletételi eseményén. „A létesítmény a rugalmasság, a fenntarthatóság és a digitalizáció terén egyaránt a teljes autóipar csúcstechnológiáját képviseli” – tette hozzá.

„Magyarországon épülő új gyárunk kulcsfontosságú szerepet játszik majd a BMW Group és nemzetközi gyártási hálózata elektromos mobilitásra történő átállásában” – fogalmazott az eseményen Milan Nedeljković. „A debreceni üzem gyártási kapacitásunk újabb fontos építőeleme és hosszútávú mennyiségi növekedésünk támogatója is lesz” – mondta a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja.

„Az elmúlt évek kemény munkájával sikerült elérni, hogy Magyarországon jöjjön létre Európa legversenyképesebb beruházási környezete, amely a politikai stabilitásra, a kiváló magyar munkaerőre és Európa legalacsonyabb, munkát terhelő adóira épül. A magyar gazdaságpolitika eredményességét világosan mutatja a BMW mintegy egymilliárd eurós beruházása, amely ezer új munkahelyet teremtve biztosítja Magyarország vezető szerepét az autóipar új elektromos korszakában és segíti a gazdaság hosszú távú növekedését” – mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az eseményen tartott beszédében.

Debrecenben a BMW Group egy teljes értékű autógyárat épít fel, présüzemmel, karosszériaépítő részleggel, fényezőműhellyel és összeszerelő csarnokkal. Az üzem több mint 400 hektárnyi területen terül el Debrecen északnyugati térségében, ahol rendszerbe állítását követően évente mintegy 150 000 darab autó gyártására lesz képes. A létesítmény mintegy egy milliárd euró befektetésével épül fel és 2025-ben megkezdi a tisztán elektromos meghajtású modellek sorozatgyártását. Debrecenben lát majd napvilágot a kifejezetten tisztán elektromos meghajtású modellek számára kifejlesztett NCAR architektúrára épülő Neue Klasse modellgeneráció alapító tagja.

„A Neue Klasse modellgeneráció és az NCAR alap egyedülálló lehetőséget kínál nekünk arra, hogy minden aspektusból teljesen újragondoljuk az autógyártást” – fogalmazott Milan Nedeljković. „A BMW Group nemzetközi gyártási hálózatának hírnöke a BMW iFACTORY gyártási stratégia, amelynek HATÉKONY, ZÖLD és DIGITÁLIS alappilléreit tökéletesen alkalmazzuk majd új gyárunkban” – tette hozzá a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja.

Az üzem működéshez szükséges energia nagy részét közvetlenül a gyár területén elhelyezett fotovoltaikus rendszerek termelik majd meg. A fennmaradó részt a térség száz százalékban megújuló energiaforrásaiból nyerik majd ki. A szakemberek eközben a geotermikus energia alkalmazásának lehetőségeit is vizsgálják. A debreceni gyár ráadásul olyan innovatív technológiákat is rendszerbe állít majd – kiváltképp a fényezőműhelyben –, amelyek ebben a formában még nem voltak jelen az autóiparban. A debreceni gyár fényezőműhelyében nem gázkemencék szárítják majd a fényezéseket, hanem a gyártási folyamatba új, elektromosan működtetett technológiákat integrálnak. „E tekintetben egyértelműen úttörők vagyunk” – tette hozzá Milan Nedeljković.

Az építkezés következő szakaszának beindításával a vállalat épületek és rendszerek építésével, valamint épületüzemeltetéssel foglalkozó szakembereknek kínál álláslehetőséget. A HR, pénzügy, beszerzés, informatika, tervezés és kontrolling területén dolgozó munkatársak toborzása ugyancsak megkezdődött. A gyártáshoz kapcsolódó állásajánlatok meghirdetésére egy későbbi időpontban kerül sor.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!