Breaking – jövő héten nyílik a Tesla szerviz Magyarországon

0

Végre, elérkezett a sokak által várt nagy nap, jövő héten nyílik az első hivatalos Tesla szerviz Magyarországon. Március végén robbant a hír, hogy a Tesla hivatalosan is megkezdi ténykedését Magyarországon. Egészen pontosan április 16-ra volt beharangozva a Pop-Up Store nyitása a MOM Parkban. Sajnos ezt a pandémia vagy valami más keresztül húzta és természetesen nem volt nyitás.

Majd május közepén végre megnyitotta “boltját” a Tesla. Ezzel egyidőben a hivatalos magyar nyelvű weboldal is elindult, melyen már magyar árakkal is találkozhatunk. Ekkor még nem tudhattuk pontosan, hogy a sokak által várt szerviz mikor nyitja meg kapuit. Pletykákat hallottunk. Most végre megtudhattuk, hogy mikor és hol lesz az első hivatalos Tesla szerviz Magyarországon.

fotó: tesland.hu – Pálinkás Attila

Legalábbis erről árulkodik Attila és sok tagunk hozzászólása Magyarország legnagyobb és legaktívabb Tesla Club Facebook csoportjában. Ugyanis jövő hétre sikerült szerviz időpontot foglalni a Tesla applikációjában, ahol helyszínként Budapest Zay út 24-et jelölte meg a Tesla, mint hivatalos szervizközpont. Azaz a Duna Autó Zrt. telephelyén kapott helyet a Tesla szervize.

Ha hihetünk a pletykáknak akkor ez csak átmeneti, és a végső szerviz a hivatalos bolttal együtt egy külön helyszínen kap helyet a jövőben.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!