Itt az elektromos Renault Megane, akár 470 km hatótávval

0

A színfalak mögött javában zajlik az idei IAA autóshow Münchenben. A nagyközönség szeptember 7 és 12 között látogathat ki a helyszínre, megcsodálni az autógyártók idei autóit. A kiállított modellek között van az új Renault Megane is, melyről egy ideje tudni, hogy tisztán elektromos formában folytatja a pályafutását.

Az új kivitel a Renault Megane E-Tech Electric nevet kapta és teljesen más formában lesz jelen ez az autó, mint a korábbiak ezen a néven. Eddig a Megane egy olyan autó volt, amit megvehettünk ötajtós ferde hátú, szedán, vagy éppen kombi kivitelben. Az új generációval ennek úgy tűnik vége és a Megane is belép azon autók táborába, amik crossover formát öltenek a jövőben.

Az új francia játékos a CMF-EV padlólemezre épüt, hasonlóan a Nissan Ariyahoz. Azonban a Megane csak hátsókerék meghajtással érkezik és formai megoldásaiban is a hétköznapibb vonalakat képviseli. Ellentétben a japán unokatestvérrel.

Technológia tekintetében a Megane akár két elektromos motorral is lehet szerelve. Az egyszerűbb, egymotoros verzió 96 kW (129 LE) teljesítményt mutat fel, 250 Nm nyomaték mellett. Míg az erősebb verziók (két motorral) 160 kW (215 LE) teljesítményt hoznak 300 Nm nyomatékkal.

Akkupakk szempontjából is ad választást a Renault. A kedvezőbb árért választhatjuk a 40 kWh kapacitású egységet az autónkba, mellyel akár 300 kilométert is megtehetünk egyetlen feltöltéssel. Ha komolyabb kapacitást szeretnénk a magunkénak tudni, akkor a 60 kWh-s pakkot kell megvennünk. Cserébe 470 km WLTP hatótávval gazdálkodhatunk. A maximális töltési teljesítmény (DC) 130 kW.

Ha már crossover, nézzük meg az autó méreteit is. 4,21 méter hosszúság, 1,78 méter szélesség, 1,5 méteres magasság jellemzi az elektromos Megane modellt, melynek tengelytávja 2,7 méter. A csomagtartó űrtartalma 440 liter. Az autó tömege meglehetősen kevés, mindössze 1624 kg. Azt már nem tudni, hogy ezt melyik akkupakkal kell alapul venni, de vélhetően a kisebbel számolták ezt ki a mérnökök. A 0-100 km/h gyorsulás a legerősebb modell esetén 7,4 másodperc alatt valósul meg, a végsebesség 160 km/h.

Az utastér is hozza a mai kor elvárásait, vagyis elsősorban az érintőkijelzőt a műszerfal közepén. Ez alapból 9 colos (1250 x 834 felbontás), de felárért kérhető akár 12 colos (1250 x 1562 felbontás) verzió is. A kijelzők mögött a hardver az OpenR rendszert futtatja, ami a gyártó saját szoftveres operációs rendszere. A sofőr előtt még nagyobb kijelző lakik, 12,3 colos méretben és 1920 x 720 felbontással.

Egyelőre ezek tudhatók az autóról, árakról, vagy elérhetőségről nem esett szó.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!