2023-ban érkezik a tisztán elektromos Opel Astra-e

0

Azt hiszem joggal mondhatjuk, hogy az Opel Astra az európai autópiac egyik legismertebb autója. Hasonlóan a Volkswagen Golfhoz, vagy éppen a Ford Focus-hoz, mindig kiemelt figyelem övezi az ezen autókkal kapcsolatos történéseket. Az Astra egy igen erős külső és belső megújuláson van túl a tegnapi hivatalos premierrel, amit a márka otthonában, a németországi Rüsselsheimben tartottak meg. Részelteket már idén júniusban megszellőztetett az Opel, ám teljes valójában csak most ismerhettük meg az új Astrát.

Friss és ropogós az a sajtóanyag, amit a 6. generációs Opel Astra bemutatkozása kapcsán adott ki az Opel. Ebben egy igen fontos mérföldkő is olvasható: az Astra 30 éves történetében most először jelenik meg tömeges méretben az elektromos meghajtás. Ráadásul rögtön két verzióból is választhat majd a kedves vásárló: PHEV (plug-in hibrid) és tisztán elektromos verzió.

A plug-in hibrid már rögtön a piaci bevezetéstől megvásárolható lesz, két teljesítményszintben. Míg a tisztán elektromos meghajtású kivitelre sajnos 2023-ig várnunk kell. A tegnapi premier dátumválasztása vélhetően nem volt véletlen, hiszen a Stellantis Csoport teljesen elzárkózik a holnap induló IAA müncheni rendezvényétől, ami az Opelnek (tekintve, hogy mégiscsak német márka) viszont egy kiváló lehetőség lett volna az Astra bemutatására. Konkrét adatokat most csak a PHEV verzió esetében tudunk közölni, a tisztán elektromos változat körül még nagy a titkolózás

  • 81 kW/110 LE teljesítmény (rendszerszintű)
  • 165 kW/225 LE teljesítmény (rendszerszintű)

Az új Astra a júniusi bemutatkozásakor ellőtte a főbb ismérveit, amit most ismét csak megerősíteni tud a mostani, végleges premier:

  • Megjelenik itt is az Opel Vizor az autó hűtőmaszkján
  • 168 LED-ből álló, inteligens első fényszórók: Intelli-Lux LED® Pixel Light
  • Teljesen digitális műszerfal és infotaintment rendszer: Pure Panel
  • AGR (“Aktion Gesunder Rücken e.V.) – minősítésű ülések
  • Head-up display
  • Intelli-Drive 2.0
  • Intelli-Vision 360-fokos kamerarendszer
  • Méretek: 4374 mm hosszúság, 1860 mm szélesség, 2675 mm tengelytáv, 1250 literes csomagtartó (lehajtott hátsó ülésekkel)

Ugyanez a helyzet az árakkal is, egyedül csak a belsőégésű motorral szerelt változat németországi alapára ismert: bruttó 22 465 euró. Az új Opel Astra iránti igényeket idén ősztől lehet rendelésre váltani a konfigurátorokban, először az ötajtós kivitelekre, majd nem sokkal később a kombi (Astra Sports Tourer) változatra is.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!