Átadták az első 13 millió forintos Tesla Model Y modelleket

0

Norvégia mellett talán Kínában most a legjobb Tesla-vásárlónak lenni. Hiszen a Tesla Model Y amúgy is magas népszerűségi mutatóit dobta meg júliusban a legolcsóbb kivitel megérkezése az országba, ami a Standard Range kivitelt jelenti. Az ottani állami támogatás után 276 000 jüan (42 600 USD) alapáron lehet bepipálni a kínai Tesla konfigurátorban a kisebb akkus Model Y-t.

Ez a kivitel eddig csak Hong Kongban volt elérhető, viszont Kínában is rendelhető lett a kisebb akkuval szerelt verzió 20 százalékkal olcsóbban, mint az eddig ott megvehető Model Y-ok. Az pedig csak hab a tortán, hogy a Tesla Model 3 alapmodellje és ezen Model Y között csupán 10 százalék a felár.

A Tesla Model Y Standard Range RWD gyárilag megadott hatótávja 393 kilométer. Érdekes dolog, hogy ez a kivitel megszülethetett, hiszen Elon Musk szerint ez a hatótáv „megengedhetetlenül alacsony”. A CEO szerint a minimum a 400 kilométer.

A gyártás elindult és az első darabok kiszállítása is megkezdődött, aminek bizonyára sok előrendelő nagyon örül. Érdekesség, hogy nemrég bekerült a rendszerbe egy 2000 dollárral olcsóbb Model Y, amit aztán nem sokkal később kivettek a konfigurátorból, de Elon Musk szerint ez továbbra is megvehető, igaz „off-the-menu” módon, vagyis telefonon kell leadni ezen modell rendelését.

Visszatérve az eredeti Standard Range Model Y-okra, az első darabokat augusztus 26-án adták át Pekingben. A tulajdonosok egy kisebb ceremónia keretein belül kapták meg autóik “kulcsait” és mellé egy „tulajdonosi útlevelet”.

2020 közepétől a Tesla folyamatosan kibővítette a Gigafactory Sanghaji gyárát, hogy felkészüljön az elektromos SUV gyártására. Az üzem mérete eközben több, mint duplájára nőtt. A Model Y árusítása végül idén januárban indult meg, a korábban megrendelt autók kiszállításával és átadásával. Az érdeklődés pedig azóta is csak erősödik. Ráadásul a Tesla maga jelentette be pár hete, hogy a kínai gyáruk lesz mostantól a fő elosztóközpont az exportra gyártott autók tekintetében.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!