Augusztus közepén érkezik a kínai Model Y-okkal teli hajó Európába

0

A Tesla Model 3 hatalmas durranás volt 2018-ban és egyre inkább tűnik úgy, hogy az arra épülő Model Y is hasonlóan derűs fogadtatásban részesül, főleg annak fényében, hogy a forradalmian új 4680-as cellák is bekerülnek ebbe az autóba. Természetesen majd csak annak ipari mértékű előállíthatósága esetén, ami nagyjából a jövő évben lesz esedékes. Addig azonban sok idő van hátra és biztos vagyok benne, hogy Európában a most még csak 2170-es cellával gyártott darabok is gyorsan gazdára találnak.

A baj ott kezdődik, hogy nincs európai gyártású Model Y, majd ha a berlini Gigafactory megépítésének nyomorúságos története a végéhez ér, kontinensünkön is beindul a buli. Sajnos a német hatóságok a lehető legtöbb akadályt gördítik a gyár megépítésének útjába, így jelenleg már fél év késésben van a Tesla, melyből talán sikerül valamennyit lefaragni. Annyi biztos, hogy az eredeti ütemterv szerint már állnia kellene a kész gyárnak. De akkor addig hogyan lesz Európában Model Y?

A megoldás három betű: MIC, vagyis Made-in-China. A Model 3 esetében már bejött ez a megoldás, vagyis az európai szükséglet egy részét a sanghaji gigaüzemből hajóztatják be Európába, míg a többit az amerikai üzem biztosítja Fremontból. Néhány darab Model Y már van Európában és Magyarországon is, de az mind magánimport.

Úgy tűnik, eddig tartott a Model Y hiánya. Ugyanis érkeznek a hírek, miszerint a Tesla már útnak indította az első teherhajót, gyomrában MIC Model Y-okkal. Ennek segítségével pedig már kiszállítani is fog tudni a Tesla az európai megrendelőknek, valamikor szeptemberben. Az alábbi Twitter bejegyzés szerint már a mediterrán térségben vannak azok a hajók, melyeken Model Y-ok és Model 3-mak vannak vegyesen:

A poszt alatti komment szerint augusztus 17-én várható a hajók befutása a már sokaknak ismerős zeebrugge-i kikötőbe (az első, Európába szánt Model 3-mak is itt kötöttek ki először). Nos, kívánjuk, hogy legyen igaza a fenti Twitterezőknek és minél több Model Y legyen Európa útjain, akár a Kínából történő behajózás árán is, ahol amúgy 2021 januárja óta zajlik a Model Y gyártása.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!