A Peugeot márka értékesítése 3 százalékkal bővült Magyarországon az idei első hat hónapban 2020 hasonló időszakához képest, azonban a teljes év túlteljesítése még kérdéses a járványhelyzetben bizonytalan piac és az alkatrészhiány miatt – mondta Bálint Zsófia, a P Automobil Import Kft. márkaigazgatója.

Az idén január és június között 1937 járművet adtak el a magyarországi márkakereskedők, ebből 1150 volt személyautó, és 783 haszongépjármű. Ezzel a márka piaci részesedése Magyarországon 2,5 százalék.

A márkaigazgató elmondta, hogy az idén növekedést terveztek, 4300 jármű eladását látják reálisnak, mivel a vevői igény jelenleg nagy.

A márka modelljei népszerűek voltak a környezetbarát autók vásárlását támogató programot kihasználók körében. A Peugeot eladásainak 5 százaléka volt hibrid vagy teljesen elektromos jármű, 2020-21-ben 150 támogatott környezetbarát kocsit adtak el. 

A Peugeot az utóbbi időszakban következetesen halad az alternatív, illetve az elektromos mobilitás útján. Jelenleg 7 modell érhető el elektromos hajtáslánccal, és az elektromos paletta kiteljesedése az idén folytatódik. A következő években új mildhibrid és plug-in hibrid, sőt hidrogén üzemanyagcellás hajtású modellekkel bővül a kínálat. 2025-re a teljes modellpaletta rendelhető lesz alternatív meghajtással.

Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!