Spanyolországban épülhet a Volkswagen harmadik akkugyára?

0

“Ha kicsi a tét, a kedvem sötét” mondta egyszer Terrence Hill. Az a meglátásom, hogy a Volkswagen és élén Herbert Diess is ezt az elvet vallhatja, hiszen egyre inkább fordítja a céget az elektromos meghajtás felé, ami az autóipar jövője. A vállalatcsoport a NEW AUTO című tervében kiemelte, hogy 2030-ra “alapvetően átalakul a mobilitás világa”, és így az elektromos meghajtású, hálózatba kötött és vezető nélkül működő közlekedési eszköz lesz a meghatározó.

A fentebb olvasható összefoglalónk lényege az, hogy a Volkswagen egyre több elektromos autót gyárt a jövőben, míg a belsőégésű hajtásláncból csak a hibrid-verzió marad. Az sem sokáig. Ehhez a rengeteg elektromos autóhoz bizony szép számú akkumulátor is kelleni fog, ezt a vállalat is megerősítette. A Volkswagen számítása szerint 2030-ra nagyjából évi 240 GWh kapacitásra lesz szükségük, csoport szinten. Ennek érdekében minél előbb fel akarnak építeni hat olyan akkumulátor gyárat, melyek gyártói kapacitása éves szinten sok-sok gigawattóra. A VW esetében a hat gyárnak egyenként évi 40 GWh-nyi akkucellát kell előállítania az évtized végére. Eddig kettő gigagyár megépítése a biztos, ám a Volkswagen most említést tett a leendő harmadik akkugyártó üzemükről.

Az első gyár a Northvolttal közösen üzemeltett gyár a svédországi Skellefteå mellett. Eredetileg évi 14 GWh kapacitás legyártására méretezték, de természetesen ezt bővítik. A termelés 2023-ban indulhat be. A második üzem a márka salzglitteri újrahasznosító üzeme mellett épül meg. Itt kezdetben csak 16 GWh-val számoltak, de természetesen a bővülés itt is megjelenik majd, a gyártás pedig 2025-ben kezdődik.

A harmadik akkugyár Spanyolország, Portugália, vagy Franciaország területén épülne meg, ám erről még nem nagyon tudhattunk semmit, egészen idáig:

„Harmadik helyszínként a Volkswagen-csoport elektromos kampányának stratégiai pillérévé kívánja tenni Spanyolországot és fontolóra veszi az elektromos autók teljes értékláncának létrehozását az országban. Egy nagyobb átalakítási program részeként a lokalizáció biztosítaná a Spanyolországban tervezett elektromos autó termelés ellátását. A Volkswagen-csoport egy stratégiai partnerrel együtt ellenőrzi egy gigagyár megépítésének lehetőségét. Az évtized végi utolsó bővítési szakaszában az üzem éves kapacitása 40 GWh.”

További érdekesség, hogy a Volkswagen itt tervez gyártani egy kis méretű elektromos autót, ami vélhetően az E-Up!-Mii-Citigo trió utódja lehet.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!