Jelentősen megújul az olcsó kínai Xpeng G3 elektromos autó

0

2018 tele rég volt, ugyanis akkor mutatkozott be a kínai Xpeng Motors első elektromos autója, a G3 SUV. A tanulmányautó megalkotásában erős szerepet játszott a “Tesla-hatás”, a koncepció neve mutatta is eredetét, hiszen egyszerűen csak “Tesla klónnak” hívták. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 2014-ben indult startup vezetője, Henry Xia be is ismerte, hogy teljesen lenyűgözte a Tesla. Haragudni nem lehet az Xpengre, hiszen az összes Tesla szabadalom tulajdonképpen nyílt és bárki felhasználhatja.

A vállalat mögött olyan befektető-óriások állnak a pénzükkel, mint az Alibaba és a Foxconn. A Xpeng támogatására szánt összeg pedig 348.000.000 dollár volt 2018-ban. Azóta érdemben nem nyúlt a gyártó a Xpeng G3 külsejéhez, a tudása viszont 2019-ben már egyszer frissítésre került. Ez új akkucellák megjelenésében valósult meg a CATL-től, mellyel akár 520 km NEDC hatótávot tud az autó (66,5 kWh-os akkumulátor csomag). Viszont elérhető belőle egy kisebb akkus verzió is, ami 400 km-t tud felmutatni (50,5 kWh-os akkumulátor csomag). Az akkumulátorokon túl megújult a G3 felfüggesztése is és a fékrendszer sem maradt ki a fejlesztésekből. Szoftveres oldalon beúszott a képbe a vezetéstámogató rendszereket összefoglal XPILOT-ból a 2.5-ös verzió.

A belső után most tehát a külső megújulás ideje következik, ami a típus nevében is megmutatkozik, tehát a G3 facelift verzió neve immáron G3i. 4 új kivitelben kapható az új elektromos G3i Kínában, a támogatásokkal csökkentett árak ott 19 500 és 24 200 euró között alakul. 2018-as indulása óta az Xpeng G3 SUV az egyik legnépszerűbb elektromos autó Kínában.

Az új G3i elsősorban a városi fiatalokat akarja megcélozni áraival, ami valljuk be, igen kellemesen hangzanak és az autó is teljesen vállalható lehet akár Magyarországon is. Talán egyszer itthon is megvehetjük a Xpeng G3i-t, hiszen a márka megérkezett Európába, egészen pontosan Norvégiába, ahonnan csak egy lépés a további terjeszkedés a kontinensen.

A modell ára Norvégiában 37 667 dollárról, tehát körülbelül 12 millió forintról indul, amire még ha rá is teszünk némi extra adótartalmat, akkor sem találkoznánk vészes árakkal itthon sem.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!