Megérkeztek az első példányok a 12 millió forintos e-autóból Norvégiába

0

Szeptember végét írtuk, mikor a Xpeng 100 elektromos modellt pakolt fel egy hajóra, hogy azok az 5-6 hetes útjuk után megérkezzenek az újdonsült tulajdonosokhoz.

A G3 a kínai start-up cég első autója volt, amit már 2018 decemberétől árulnak Kínában, és szeptember végéig közel 22 000 darabot adtak el. Az Xpeng 2020-ban frissítette a G3-as modellt, ezzel kapcsolatban Henry Xia, az Xpeng Motors igazgatója és társalapítója a következőket mondta el: „Norvégia fejlett EV-infrastruktúrája és a fogyasztói tudatossága ideális első piac cégünk számára Kínán kívül. Bízunk benne, hogy az Xpeng technológiai innovációi, és remek felhasználó élményt biztosító kialakítása hozzájárul a norvégiai EV-piac további fejlődéséhez.”

Az elmúlt napokban pedig egyre több olyan kép bukkant fel az olcsó, nagyjából 12 millió forintos tisztán elektromos modellekről melyek már a norvég rendszámot is megkapták.

Tehát a Xpeng köszöni jól van, és a szeptember végén indított hajó sikeresen célba ért. A kínai elektromos autó gyártó pedig éppen most kezdi meg a terjeszkedését Európában. Nem is akárhogy! Mindent megtesz annak érdekében, hogy a sikeresen elindítsa a Xpeng G3 modelljét az öreg kontinens útjain.

A cég még Bjorn Nylandot is felkérte, hogy mutassa be az elektromos újdonságot:

A G3 két típusa lesz elérhető, a G3 520, illetve a G3 400, de lássuk is, mire képesek:

Xpeng G3 520:

  • hatótávolság: 520 kilométer (becsült)
  • 66,5 kWh-os akkumulátor csomag (CATL)
  • 0-100 km/h-ra való gyorsulás: 8,6 másodperc alatt
  • végsebesség: 170 km/h
  • első kerék meghajtás
  • DC töltéssel 30 százalékról 80 százalékra: kevesebb, mint fél óra
  • AC töltéssel 30 százalékról 80 százalékra: öt és fél óra
  • tömeg: 1637 kg

Xpeng G3 400:

  • hatótávolság: 401 kilométer (becsült)
  • 50,5 kWh-os akkumulátor csomag
  • 0-100 km/h-ra való gyorsulás: 8,5 másodperc alatt
  • végsebesség: 170 km/h
  • első kerék meghajtás
  • DC töltéssel 30 százalékról 80 százalékra: körülbelül 38 perc
  • AC töltéssel 30 százalékról 80 százalékra: négy és fél óra
  • tömeg: 1578 kg

Ezen műszaki adatok mellett még az autó különlegessége az Xmart OS operációs rendszer, amely intelligens funkciók széles skáláját teszi lehetővé. Ilyen például a hang irányítás, az intelligens navigáció és egyéb alkalmazások letöltése. Az Xpeng XPILOT funkció adaptív sebességtartó automatikát, adaptív kanyarszabályozást, sávtartó vezérlést, illetve automatikus parkolást kínál.

A modell ára Norvégiában 37 667 dollárról, tehát körülbelül 12 millió forintról indul.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!