Emlékszem, mikor 2018 környékén minden tömeges elektromos autógyártásról szóló hír alá megérkezett a szokásos komment – “honnan lesz ehhez elég akksi”. Bevallom, hogy ennek akkoriban magam is láttam némi létjogosultságát. Az idő azonban telik és nagyjából 3 év elég volt arra, hogy ma már ott tartsunk, hogy egyetlen akkugyártó is több száz GWh gyártói kapacitás felépítésében gondolkodik.

Az akkugyártás nagyágyúi manapság szinte mind ázsiai országokból valók (pl.: Japán – Panasonic, Kína – CATL, Dél-Korea – SK Innovation, LG Energy Solution) és ez egyre inkább stabilizálódni látszik, hiszen ezekkel a nevekkel egyedül most még csak a svéd Northvolt veheti fel a versenyt. Ők az évtized közepére nagyjából évente 60 GWh-nyi akkumulátort akarnak legyártani, ám a dél-koreai SK Innovation most egyelőre mindenkinél ütősebb célokat tűzött ki maga elé: 2030-ra évi 500 GWh kapacitást fognak tudni és akarnak is évente előállítani!

Érdemes megnézni, honnan is indult az SK Innovation, 1962-ben alakultak és kezdetben olajfinomítással, valamint petrolkémiai termékek előállításával foglalkoztak, ám ideje korán felismerték, hogy merre érdemes a jövőben helyezkedni és átálltak az akkugyártásra. Mostani, 500 GWh-s tervük alapját pedig az a 30 trilliárd Won (26,5 milliárd dollár) képezi, amit a következő 5 évben terveznek gyárbővítésre fordítani. Ebben az akkugyártáson túl komponensek előállítása (pl.: szeparátor) és egy komplett újrahasznosítási terv is van már. Ez az összeg amúgy duplája annak, amit az elmúlt 5 évben az SK fejlesztésekre költött.

Kontinensek szerint az alábbi számok várhatók:

Európa (Magyarország):

  • Phase1: 7,5 GWh/év kapacitás elállítása Komáromban (2020 Q1 óta folyik itt termelés).
  • Phase2: 10 GWh/év kapacitás elállítása Komáromban (2022 Q1-ben indul a termelés, igény szerint 16 GWh/év kapacitásig felskálázható a termelés).
  • Phase3: 30 GWh/év kapacitás elállítása Iváncsa mellett (tervezett gyártásindítás : 2028, építkezés befejezése 2024 Q1)

Kína:

  • Changzhou: 7,5 GWh
  • Yancheng: 20 GWh
  • Huizhou (nincs adat)

Amerika:

  • Phase1: Commerce, Georgia: 9,8 GWh/év
  • Phase2: Commerce, Georgia: 11, GWh/év
  • BlueOval (Ford-SK összefogás) 60 GWh/év

Összesített kapacitás szempontjából az alábbi Roadmap szerint halad majd az SK Innovation:

  • 2021: közel 40 GWh
  • 2023: 85 GWh
  • 2025: 200 GWh
  • 2030: 500 GWh

Az SK Innovation elmondása alapján csak nekik már most 1 TWh (1000 GWh) gyártó lemaradásuk (backlog) jött össze az autógyártóktól leadott igényekből, így biztosan lesz hova eladni a kész cellákat.

Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!