Ford: 2030-ra minden 4. eladott autónk elektromos lesz

0

Többször említettem már, hogy a mostani évtized lesz az átalakulás nagy időszaka az autóiparban, amikor a belsőégésű erőforrások erősen háttérbe szorulnak. Vannak márkák, akik 2030-ra azt irányozták elő maguknak, hogy teljesen kigyomlálják a régi technikát a portfóliójukból és vannak olyanok is, melyek kevésbé merész kijelentésekkel operálnak.

Utóbbi táborba tartozik a Ford is, a következő évtizednek ők is egy ambiciózus célkitűzés teljesítésével vágnának neki. A márkánál ez „Ford+” néven fut és céljuk elérni azt, hogy 2030-ra eladásaikban már legalább 40 százalékkal legyen jelen a tisztán elektromos modellek.

Nagy falat lehet ez egy olyan gyártónak, ami még csak most kezdi meg a gyárak átalakítását és az elektromos modellekből álló kínálat felépítését. Az persze tény, hogy rögtön a két legnagyobb nevet dobták be a köztudatba, ez a Mustang és az F-150 pickup elektromos változata. Előbbit az egész világon, utóbbit javarészt csak az Egyesült Államokban ismerik, de segítségükkel sikeresen alapozhatja meg a Ford a kitűzött céljait az évtized végére. A vezérigazgató Jim Farley így kommentálta a programot:

„Izgatott vagyok, hogy a Ford+ mit fog jelenti a vásárlóinknak, aki egy merőben új és jobb autós élményt kaphatnak így, párban ikonikus és világszínvonalú járműveinkkel, melyek folyamatosan fejlődni fognak az idő múlásával. Ígéreteink a program kapcsán többek között az alacsonyabb árak, erősebb elköteleződés és nagyobb figyelem a vásárlóink irányban. Ez most a mi nagy lehetőségünk a növekedésre és az értékteremtésére azóta, hogy Henry Ford elkezdett dolgozni a T-Modellen. Ezt a lehetőséget pedig mindenáron meg fogjuk ragadni.”

A célkitűzés az alábbi főbb lépésekből áll majd össze:

  • A befektetések növelése az autó és akkugyártás és fejlesztés területén. 2025-re több, mint 30 milliárd dollár jut ezen területekre.
  • A Ford Ion park létrehozása, mely több mint 150 elemzőkémiai, tesztelési, gyártási és értéklánc-menedzsment szakértővel rendelkezik, akik növelni fogják az akkumulátorok kínálatát és alacsonyabb költségeket hoznak majd az ügyfelek és a Ford számára.
  • Különböző kémiájú akkucellák fejlesztése: IonBoost lítium-ion; IonBoost Pro lítium-vas-foszfát haszongépjárművekhez, valamint agy hatótávolságú, olcsó szilárdtest-akkumulátorok, a Ford saját mérnöki tudásán és a Solid Power know-how-ján alapulva, amelyekben a társaság saját tőkével rendelkezik.
  • A BlueOvalSK létrehozása az SK Innovation céggel akkumulátorcellák gyártására az Egyesült Államok két üzemében a jövőbeni Ford és Lincoln járművek számára.
  • Az elektromos eladásokban nagy segítség lesz a Mustang Mach-E, leginkább új vásárlók bevonzásával.
  • A Tisztán elektromos Ford F-150 pickup iránt hatalmas az igény, bemutatása óta már 70 000 előfoglalásnál tart a számláló.
  • Az árumozgatás területén a tisztán elektromos Ford E-Transitra nagy feladata vár, érkezésre jövőre várható.
Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!