A Volkswagen egy elég részletes tájékoztatást adott ki arra vonatkozóan, hogy miként teljesített a márka, ráadásul csoport szinten. Vagyis az összes márka (pl.: Volkswagen, Audi, Porsche, Skoda, SEAT) megmutatta számait. A sajtóközleményben szereplő számok alapján elmondhatjuk, hogy a Volkswagen egy igen erős első negyedévet zárt a 2021-es évben.
Mi most az elektromos autók vonatkozásában vizsgáljuk meg a Volkswagen számait, amik kiválóak. Az idei év első három hónapjában közel 133 000 elektromos autót adtak el, ebből majdnem 60 000 volt a tisztán elektromos meghajtású jármű. A kiszállítások 21,2 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbi negyedévhez képest, ez közel 400 000-el több autót jelent (2020 Q1: 2 millió darab, 2021 Q1: 22,4 millió darab e-autó). Ezzel az elektromos autók (PHEV, BEV) már 12,4 százalékát adták ki a globálisan vett eladásoknak.
Ez persze a bevételekre is jótékony hatással volt, 13,2 százalékkal több euró vándorolt a VW kasszájába a tavalyi első negyedéves milliókhoz képest (2020 Q1: 55,1 milliárd, 2021 Q1: 62,4 milliárd euró). Ez nem egy rossz kezdete 2021-nek.
Az eredményekről a csoport igazgatója, Herbert Diess is elismerően beszélt:
„Az évet nagy lendülettel kezdtük és erős működési pályán vagyunk. Ezt egyértelműen tükrözik a pozitív negyedéves adataink. Ugyanakkor továbbra is teljes mértékben elkötelezettek vagyunk az éghajlat-semleges és a szoftverek által vezérelt mobilitási csoporttá történő átalakulásunk mellett. Sikeres e-offenzívánk folyamatosan új lendületet vesz és kínálatunkat is jelentősen kibővítettük vonzó új modellekkel. A digitalizáció kulcsfontosságú témájában szintén jól haladunk, fontos mérföldköveket értünk el. Még sok mindent el fogunk az év hátralévő részében.”
Autók szintjén is érdemes egy kis vizsgálódást tenni. Mint a bevezetőben említettem, a 2021-es első negyedév 130 000 környéki e-autós eladást produkált, pontosabban 133 322 darabot:
- BEV: 59 948 (78,4 százalékos növekedés) – 2,5 százalékos részesedés a teljes eladásokból.
- PHEV: 73 374 (178 százalékos növekedés) – 3,05 százalékos részesedés a teljes eladásokból.
- Totál: 133 322 (122 százalékos növekedés) – 5,56 százalékos részesedés a teljes eladásokból.
Ezek igazán kellemes számok, főleg annak fényében, hogy tavaly egész évre vonatkozóan 422 000 elektromos autót adtak el összesen. Tisztán elektromos autókból az ID.4 a legkeresettebb modell, míg a plug-in hibridek terén a GTE Golf.