Újabb E-GMP padlólemezes elektromos Hyundai modell érkezik

0

Épül, szépül a Hyundai tisztán elektromos autókból álló portfóliója, ami az IONIQ nevet kapta, még tavaly augusztusban. A most még külön Ioniq néven kapható típus ekkor adta át nevét egy komplett termékcsaládnak a Hyundai márkán belül.

Már akkor elmondta a Hyundai, hogy a termékcsalád három tagból fog állni és az első autó az IONIQ 5, amit azóta be is mutattak. Bámulatosan szép és nagy tudású elektromos autót lerakva az asztalra.

Természetesen a tavaly nyári családi bemutatkozáskor szó volt a másik két autóról is, melyek tervezéséről és gyártásáról már el is kezdte a helyi média szellőztetni a híreket. A The Korean Car Blog szerint már készül a második IONIQ jármű, amit jövőre, vagyis 2022-ben be is fognak mutatni. A harmadik családtagra még várni kell, egészen pontosan 2024-ig.

A fent nevezett dél-koreai médium egy konferenciahívásra hivatkozik, szerintük ott hangzottak el ezek az információk. A jövőre érkező, második jármű elmondásuk alapján az IONIQ 6 lesz, vagyis a paletta sportautós, vagy éppen szedán kivitele, melynek alapja a 2020-ban megismert Hyundai Prophecy tanulmányautó lehet.

Azt egyelőre nem tudni, hogy valóban az IONIQ 6 lesz-e a következő e-autó a családban és hogy mennyi kerül át a Prophecy tanulmányból, de a fenti videót elnézve reménykedhetünk egy komoly kinézetű és tudású elektromos autóban. Utóbbira az E-GMP padlólemez adta lehetőségek összessége a biztosíték: 3 méteres tengelytáv, 800V-os rendszerfeszültség, okosan megválasztott kapacitású akkupakkok, kiváló hajtáslánc.

A harmadik IONIQ autó a 7-es számot nyerte meg magának és a jelek szerint 2024-ben várhatjuk a bemutatkozását, ami egy nagy méretű SUV lesz. Hogy ide milyen számokkal készül a Hyundai, az még nagyon a jövő zenéje.

Az IONIQ termékcsalád a maga három tagjával jól illeszkedik a Hyundai „Strategy 2025” nevű célkitűzésébe, melynek során összesen 12 tisztán elektromos modell érkezését tervezték be a Hyundai szakemberei 2025-re. A program körvonalai már 2019-ben lefektetésre kerültek, ám most értek meg arra, hogy hivatalos sajtónyilatkozat formájában a világ is értesülhessen róla.

Ha a fenti célkitűzés sikeresen megvalósul, azzal a Hyundai a világ egyik legnagyobb elektromosautó gyártójává válhat. Ehhez az kell, hogy sikerüljön teljesíteni a célul meghatározott 670 000 elektromos jármű eladását, amiből 560 000 tisztán elektromos (BEV) és 110 000 üzemanyagcellás (FEV). Utóbbi adatnál időzzünk egy kicsit, hiszen itt egy fiatal és sokak szerint zsákutca technológia rejtőzik, vagyis a hidrogén-alapú mobilitás. Ehhez a Hyundai egy önálló márkát kíván felépíteni, ez lesz a HTWO.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!