Elektromos, digitális és önvezető: ez a Volkswagen jövője

0

Jó diák volt Herbert Diess és okosan elleste kollégája, Elon Musk trükkjeit annak érdekében, hogy miként kell manapság reklámozni egy terméket. Ehhez Diess is a Twittert választotta, amivel rengeteg embert el tud érni, jelenleg közel 28 ezer követője van, ám vélhetően ez a szám egyre majd csak feljebb fog menni.

A Volkswagen szellemiségének újra formálása a dízel-botrány után kapott új lendületet, amikor is a márkának el kellett kezdeni lemosnia magáról a „csaló” és „a legnagyobb környezetkárosító” megbélyegzéseket. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a 2020-as évek második felétől látványosan az elektromos meghajtás felé fordult a márka és jelenleg is azok közé tartoznak, akik a legtöbb energiát teszik az átalakulásba. Ennek egyik friss bizonyítéka a szintén Tesla-mintára megtartott Power Day nevű rendezvényük március elejéről, ahol bemutatták azt, hogy a Volkswagen miként temeti el végleg a belsőégésű motorokat az évtized végére és miként akarja vezető szerepét megtartani az új, elektromos meghajtással kikövezett jövőben.

Azonban a Volkswagennek nem csak az európai nagy öregekkel kell versenyeznie, hanem a most megjelenő, most még csak startup helyzetben létező márkákkal is. Ezek közös jellemzője, hogy bár csupán pár éve kezdték meg az e-autó gyártást és az ezek lelkét adó szoftverek megírását. Már most látszik, hogy pár éven belül komolyan kell a startupokkal számolni. Erről szól Diess legújabb Twitter posztja is, amiben lényegében a VW jövőjének hitvallását mutatja meg:

„A jövő elektromos, digitális, önvezető lesz – és új lehetőségek nyilnak meg a dizájn területén. A vezető grafikusunk Klaus Zyciora és kollégái mutatták be munkájukon keresztül, hogy miként képzeljük el a versenyt az olyan kihívókkal, mint az Xpeng, a NIO, Lucid &Co. Nektek melyik a kedvencetek?”

A posztban ott vannak azok a nevek, amikről beszéltem: NIO, Xpeng, Lucid Motors és még Diess is tehetett volna oda további neveket nyugodtan. A babérokon ücsörgés tehát nem fér bele és a dizájnerek, valamint a mérnökök szorgalmasan készítik is elő a jövőt, amint arról a posztban látható képek is árulkodnak!

Érdekes módon a kategória szupersztárja, a Tesla nem került a kihívói névsorba, ám ezt vélhetően betudhatjuk annak, hogy Diess és Musk között jó viszony van, a két cégvezető rendszeresen egyeztet, aminek szerintem mi, elektromos autósok csak örülhetünk, hiszen ennek a kollegiális jó viszonynak köszönhetően talán még több és még jobb elektromos autókat kaphatunk a közeljövőben.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!