2023-tól nem lesz több belsőégésű motor a Peugeotnál

0

Tisztul a jelenlegi autógyártók kínálata, melynek legszembetűnőbb jele az, hogy a csak belsőégésű motort (benzin, dízel) tartalmazó hajtásláncok a következő pár évben eltűnnek a kínálatból. Az új „alap” hajtáslánc az enyhe hibrid lesz, az évtized végére a plug-in hibrid és a tisztán elektromos meghajtás pedig vélhetően egy mai jobban felszerelt autó árába fog kerülni. Erre készül például a Volkswagen is, ők 6 saját, európai akkugyárral és saját fejlesztésű cellák használatával akarják az akkumulátorok árait közel 50 százalékkal csökkenteni, így szerintük 2030-ra sokkal kedvezőbb árú autókkal számolhatunk.

Ám addig még előttünk az egész évtized és igen izgalmas dolgok előtt áll az autóipar. Visszatérve a mild-hibrid rendszerre, a 2019-es cikkem pedig időszerűbb lesz, mint annak megírásakor.

A Peugeot immár hivatalosan is erre az útra lépett és már 2023-tól elmondhatják magukról, hogy nem lesz tisztán benzines, vagy dízeles hajtásláncú személyautójuk. Az erre irányuló törekvések már 2018-ban meghatározásra kerültek, ám akkor még 2023-ra csak 80 százalék körülire volt irányozva az átállás. Ebből is látszik, mennyit változik a világ 2-3 év alatt. A mostani sajtónyilatkozata értelmében ez immár 100 százalék.

A villanyosítás mértéke azonban nem került meghatározásra, az azonban biztos, hogy 2023-tól a 48V-os mild hibrid rendszer lesz a belépő szint a Peugeot-nál. Köszönhetően a PSA Csoport CMP és EMP2 padlólemezének, az oroszlános márka már most is le tudja fedni a teljes elektromos meghajtású szegmenst. A fejlődés másik látványos mérföldköve a márkánál legutóbb idén januárban volt, amikor eldöntötték, hogy legnépszerűbb típusukból a következő generáció már csak tisztán elektromos verzióban lesz elérhető!

Az elkövetkező változásokat a Peugeot úgy jellemzi, hogy minden leendő vevő megtalálhatja majd az életvitelének és pénztárcájának megfelelő hajtásláncot a kínálatukból. A Peugeot a lépést nem csak a szigorodó EU-s kibocsátási normákkal és a környezetszennyezés visszaszorításával, de a társadalmi igények megváltozásával is indokolja.

További előny a Peugeot-nál, hogy ők már a haszongépjárművek piacán is jelen vannak, PSA Csoport szinten pedig még nagyobb a kínálat az elektromos változatok terén.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!