Hirdetés

Az elektromos mobilitás térnyerése folyamatos és egyre dinamikusabb, akár Európát, akár a globális autópiacot nézzük. A kirakatország Norvégiában 5704 ilyen személyautót adtak el augusztusban, ezzel elérve azt, hogy ott már nyár végén is minden második eladott személyautó elektromos volt. Ha pedig már augusztus, azt is meg kell említenünk, hogy ez volt az a hónap, amikor a Tesla Model 3 visszaszerezte piaci elsőségét a Renault ZOE-val szemben, habár utóbbinak az egész éves eladásai még mindig a legnagyobbak Európában.

Ilyen kiváló hírek után csak tovább erősödhet az öröme a téma iránt érdeklődőknek azzal, hogy az angol piac rekorder szeptemberi teljesítményéről is beszámolunk most! Több elemző kiváló hónapot várt a szeptembertől, de az eredmények az ő várakozásaikat is felülmúlta. 2020 szeptemberében Angliában ugyanis 34 303 új elektromos autó (tisztán elektromos és plug-in hibrid) került az utakra, ami 166 százalékos növekedés 2019 augusztusát tekintve. Ezen meghajtású járművek piaci részesedése is már tíz százalék feletti Angliában, pontosabban 10,5 %. Ezen autópiac esetében is elmondható, hogy míg az elektromos autók értékesítései emelkedtek, a belsőégésű motorral szerelt autók piaca sajnos csökkenésről kell beszámoljon, 4,4 százalékos visszaesésről 2019 szeptemberéhez képest (összesen 328 041 járművet adtak el ezen időszak alatt).

A mild hibrid kategória is szépen alakított a maga 55,8 százalékos bővülésével (26 344 db), ami még szebben mutat a dízelek csökkenő számaival szembe állítva (38,4 százalékos visszaesés szeptemberben, 56,3 százalék egy éves távlatban).

Hirdetés

Számok tekintetében a következő a megoszlás (köszönet az Insideevs csapatának a beszédes grafikonért!):

  • Tisztán elektromos autók: 21 903 db (184 százalékos bővülés egy év alatt, 6,7 százalékos piaci részesedés)
  • Plug-in hibridek: 12 400 db (139 százalékos bővülés egy év alatt, 3,8 százalékos piaci részesedés)
  • Teljes darabszám: 34 303 db (166 százalékos bővülés egy év alatt, 10,5 százalékos piaci részesedés)

Az alábbi két táblázat alaposabban taglalja a számokat:

BEV – Tisztán elektromos, PHEV: plug-in hibrid, HEV: hibrid, MHEV: mild hibrid

Sajnos a cikkünk alapjául szolgáló kimutatások nem beszélnek arról, hogy típus szerint melyik volt 2020 szeptemberében a legnépszerűbb Angliában.

Hirdetés