Korszakváltás a Volkswagennél – Újabb gyár áll át e-autók gyártására

0

Valami megindult a Volkswagen háza táján, hiszen a kiemelten fontos Zwickau-béli gyár átállítása után most egy újabb fontos üzemüket készülnek elektromos modellek gyártására felkészíteni! Magánvéleményem az, hogy a Volkswagennél látszik a legerősebb törekvés az elektromos meghajtásra való átállásra! Persze vannak más gyártók is, akik elindultak ezen irányba, elég csak a PSA két legfontosabb modelljének villamosítására gondolni.

De itt mégiscsak 1-1 elenyésző modellről beszélhetünk, míg a Volkswagen maga rengeteg modellel készül a következő években, ez a „Roadmap E”, melynek keretein belül a konszern összes márkáját figyelembe véve 2025-re közel 50 tisztán elektromos és 30 plug-in hibrid modell bevezetése a célkitűzés!

Ha csak a fele megvalósul ezen új modelleknek, akkor bizony ezek legyártásához kapacitás is kell. Az autóiparban pedig illik előre gondolkodni, így lehet az, hogy a Volkswagen ikonikus gyárában (Zwickau) 116 év után már nem készül majd belsőégésű motorral szerelt autó.

Mint ismeretes, a Volkswagen megújulásának jelképe az ID. termékcsalád, melynek első tagja a már bemutatott ID.3, ami tulajdonképpen a Golf utódjának is tekinthető, de immár az alapoktól elektromos meghajtásra tervezve, köszönhetően a vállalat direkt ilyen célra kifejlesztett MEB padlólemezének!

Az ID.3 gyártása a dolgok jelenlegi állása szerint kizárólag Zwickau privilégiuma lesz, ám felmerül a kérdés, hogy akkor hol készül majd a sok új ID. modell, kezdve a hamarosan érkező ID.4 SUV-vel? Nos, a válasz megérkezett, amit Ralf Brandstätter vezérigazgató (CEO) mondott el. Zwickau után egy újabb fontos gyár kezdi meg az átallást az elektromos modellek gyártására: Emden.

„Emdeni gyárunk átalakítása elektromos járművek gyártására, rendszerszintű változást hoz a Volkswagen életébe. Összességében a társaság közel 1 milliárd eurót kíván az üzem átalakítására költeni. Így Emdenre villamosítási stratégiánk meghatározó elemeként tekintünk.”

Az emdeni gyár Alsó-Szászországban található, ahol még pár évig folytatódik a Passat és Arteon modellek összeszerelése, de ez az időszak várhatóan nem tart már sokáig és ezen modellek gyártása átkerül másik VW üzemekbe.  Addig is már megkezdődtek a munkálatok, aminek egyik bizonyítéka a jelenleg is épülő új csarnok Emdenben!

A tervek szerint a mostani fejlesztések után, ha beindul az e-modellek gyártása, éves szinten 300 000 darab is elkészülhet a gyárban.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!