Európában nőni, Kínában csökkenni fog az eladott e-autók száma

0

Egy érdekes kimutatásra leltünk a CAM (Center of Automotive Management) jóvoltából, ami azt mutatja be, hogyan alakulnak eddig az idei év (januártól áprilisig) e-autós értékesítései. A tanulmány számaiból rögtön kiderül, hogy Európában, de leginkább Angliában robbanásszerű növekedést láthatunk az e-autók eladásaiban. Németországban különösen nagy népszerűségnek örvend a plug-in hibrid kategória.

Kína továbbra is a világ legnagyobb autós piaca, ám érdekes módon ott most csökkenőben vannak az e-autó értékesítések, pedig az ottani gyártók folyamatosan fejlődnek és jobb termékekkel állnak elő. A koronavírus és a csökkenő állami támogatás mértéke megtette a hatását, sajnos az országban 46 százalékos csökkenés látható a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Nem így Európában, ahol Németország 48, Franciaország 97, Anglia 161 százalékos növekedést mutathat fel. E számok Anglia esetében vélhetően az erős kormányzati propagandának köszönhetők, ami az elektromos autózást és a sok telepített töltőt hivatott népszerűsíteni!

A második helyen holtverseny van az ábra számai ellenére is, hiszen az idei eredményével Franciaország elérte, hogy nagyjából azonos már a két országban jelenlévő elektromos autók száma. Fontos elmondanunk, hogy Franciaország már 2019 decemberében differenciálta az ottani állami támogatást, így a maximális összeget (6000 euró) csak a tisztán elektromos és üzemanyagcellás járművekre lehet lehívni. Németországban 2020 első hónapjaiban összesen 63000 elektromos autót (plug-in hibrid és tisztán elektromos) értékesítettek, ami duplája a tavalyinak. A növekedés a plug-in hibridek terén a legjelentősebb, 209 százalékos (10 ezerről 32 ezerre). Ez a szám vélhetően az erős vállalati gépjárműbeszerzések eredménye is lehet. De természetesen a tisztán elektromos autók növekedése sem elhanyagolható, ez 48 százalékos mértékű (21 ezerről 31 ezerre).

Ha már Németország, érdemes egy pillantást vetni az alábbi ábrára, ami szerint az elektromos mobilitásra vonatkozó innováció tekintetében a Volkswagen feljött a negyedik helyről a másodikra, megelőzve az országban a Hyundai-t.

Kérdés persze, hogy mit értünk innováció alatt ezen a területen? A CAM szempontjai figyelembe veszik azt is, hogy például egy adott vállalat miként szerepel a szállítmányozás, tömegközlekedés területén az elektromos technológiákkal. Ebben pedig az ázsiai márkák jók, elég csak a komáromi BYD e-busz gyárra gondolnunk. Összesen 258 szempontot vettek figyelembe a rangsor összeállításánál, 30 autómárkára vetítve az elmúlt 8 évből.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!