Érveléseikben pedig a bioüzemanyagok előnyeire hivatkoznak. Néhány gépjárműgyártó számára egészen valódi dolog a belső égésű motoros járművek végleges kivonásától való félelem. Az elmúlt hetekben a Volkswagen, a Porsche és a Mazda egytől egyig a belső égésű motoros járművek hosszú távú jövőjére irányuló intézkedéseket támogatták, hangsúlyozva a szintetikus- és bioüzemanyagok – például az etanol – potenciális lehetőségeit.

Hirdetés

Arra számítani lehetett, hogy az elektromos autózásban igencsak lemaradó gyártók, mint például a Mazda, azzal érvelnek majd, hogy az alacsony szén-dioxid tartalmú alternatív üzemanyagok tulajdonképpen lehetővé teszik a világ számára a fosszilis tüzelőanyagok jövőbeni használatát, visszavetve ezzel az elektromos autók térnyerését. 

De mi a helyzet a Volkswagennel?

Igen, nem különb ettől a Volkswagen sem. Matthias Rabe, a VW műszaki vezetője az Autocarnak adott interjúban elmondta, hogy a belső égésű motoroknak „hosszabb jövőjük lesz, mint az egyesek gondolnák”.

Rabe megemlítette példaként az elektromos szállítás jelenlegi korlátait a repülésben, jelezve az üzemanyagok nagy mértékű felhasználását ezen a területen, illetve beszélt a sűrített földgázról és az etanolról, mint jó opciókról a következő évtizedben. 

„Nagyon komolyan vesszük a CO2-kvóta célkitűzéseit, és szeretnénk példaként szolgálni az ügyben, de ez nem azt jelenti, hogy kizárjuk a belső égésű motorokat a lehetőségeink közül.”

A múlt hónap egyik sajtótájékoztatóján a Porsche vezérigazgatója, Oliver Blume is a hagyományos motorok hosszú életben maradásáról beszélt:

„Folytatjuk a 911-es benzinmotorjainak gyártását, és lépésről lépésre fejlesztjük is azokat. Folyamatosan fektetünk be a belső égésű motorokba a továbbiakban is, hiszen ez alapvető eleme a Porschenak, különösen a 911-nek. Fontosnak tartjuk a jövő technológiájába történő beruházást, de nem feledkezünk meg a belső égésű motorokról sem.

Nagyon részletes elemzést készítettünk arról, hogy mi lenne a legjobb lehetőség a CO2-kibocsátás csökkentésére ezekben a motorokban, jelenleg a szintetikus üzemanyagokra fókuszálunk.”

Blume elismerte, hogy a használható szintetikus üzemanyagok előállítási lehetőségének kidolgozása, melyeket etanollal elegyítenek, még folyamatban van:

„Nagyon jó eredményeket mutatnak a tesztek olyan történelmi modellekkel, mint például a 993. A költségek azonban jelenleg túl magasak, és nincsen olyan fenntartható mód, mellyel gazdaságosan elő tudnánk állítani ezeket az üzemanyagokat, ezért partnereinkkel együttműködve a szél- és napenergia segítségével próbálkozunk. Nagyon vonzó lenne a már forgalomban lévő autók számára is.”

Blume szerint a teljesen elektromos Taycan vonzóbb a fiatalabb ügyfelek számára, a hagyományos vevőkör azonban vitathatatlanul kevésbé érdeklődik a fenntarthatóság és az innováció iránt.

Mely márkák látnak még potenciált a benzinmotorokban? Például a Mazda, de ők hajthatatlanul. A forgódugattyús motorokkal [a Wankel-motor egy speciális belső égésű motor, melyben a dugattyú egy speciális alakú hengerben egy vízszintes tengely körül forog] szerelt sportautóiról híres japán autógyártó azt állítja, hogy a bioüzemanyagokkal működtetett motorok karbonsemlegesek. Azonban hasonlóan a szintetikus üzemanyagokkal működő Porschehoz, a Mazda is úgy véli, hogy a választott alternatív üzemanyaga, a mikroalga-bioüzemanyag előállítási költségének csökkentéséhez még több munkára van szükség. A Mazda e kutatásban együttműködik a Hiroshima University és a Tokyo Institute of Technology kutatóival.

Így áll most a Mazda:

„Arra számítva, hogy a belső égésű motorok és az elektromotorok kombinációja valamilyen formában a 2030-ban gyártott járművek kb. 95 százalékát képezi majd, és hogy a folyékony üzemanyag továbbra is domináns lesz az autóiparban legalább 2040-ig, a Mazda továbbra is alapvető fontosságúnak tartja a megújuló folyékony tüzelőanyagok CO2-kibocsátásának drasztikus csökkentését.”

A vállalat vezetői kijelentették, hogy a nagy hatótávolságú EV-k a környezet számára rosszabbak, mint a dízel járművek. Ennek ellenére a társaság idén azért bemutat egy teljesen elektromos Mazda MX30-at, amely 35,5 kWh kapacitású akkumulátorral lesz felszerelve. Bár ki tudja, az ő szótárukban hol kezdődik a nagy hatótáv, hiszen ez relatív.