A Tesla új, akkumulátorban szoftveresen korlátozott modellekkel helyettesíti az olcsóbb modelleket

0

Nagyon úgy tűnik, hogy a Tesla ismét leporolta az akkumulátor szoftveres limitációjának ötletét. Ugyanis január elején számoltunk be arról a hírről, hogy a kaliforniai elektromos autó gyártó megszünteti a 75 kWh-s akkumulátorral szerelt Model X és Model S-ek árusítását. Ekkor sok találgatás indult el, sokan arra gondoltak, hogy hamarosan érkezhetnek a 100 kWh-snál nagyobb akkumulátorok a Teslákba. Noha ez nem biztos, hogy így lesz!

Annyira nem biztos, hogy a Tesla ismét visszatér az úgynevezett „szoftver-korlátozott akkumulátorcsomaghoz”. Régebben már volt erre példa, a 60 kWh-s Model S esetében, ugyanis ott fizikailag 75 kWh-s akkumulátor volt az autó aljára szerelve amit 60-asnak adtak el. Később pedig ha úgy döntött a vásárló, hogy a 60-as kevés neki, akkor némi pénz ellenében feloldhatta ezt a korlátozást és használhatta a teljes kapacitást.

Most is ezt szeretné a Tesla bevezetni, hogy ne kelljen több fajta akkumulátort gyártani, hanem a 100 kWh-s pakk lenne korlátozva. Ezzel a lépéssel pedig a vállalat elhagyja az akkumulátorok energia-kapacitásának használatát és ugyan azt akarja végre hajtani amit a Tesla Model 3 esetében.

Jelenleg a Tesla nem adott meg pontos számot az akkumulátor méretével kapcsolatban, hogy hogyan is alakulna az olcsóbb „kisebb akkus” modell. Viszont a következők szerint alakulnak a megvásárolható modellek:

  • Model S és Model X alap modell

    • Model S
      • Ár: $85,000
      • Hatótávolság: 310-miles
      • 0-60mph: 4.1 sec.
    • Model X
      • Ár: $88,000
      • Hatótávolság: 270-miles
      • 0-60mph: 4.7 sec.

Az alap 100 kWh-s akkumulátorral szerelt modell ami előzőleg Model S és Model X 100D név alatt futott, az lett a „Model S és Model X Extended Range” verzió:

  • Model S és X Extended Range
    • Model S Extended Range
      • Ár: $93,000
      • Hatótávolság: 335-miles
      • 0-60mph: 4.1 sec.
    • Model X Extended Range
      • Ár: $96,000
      • Hatótávolság: 295-miles
      • 0-60mph: 4.7 sec.

A Model S és Model X P100D verziókat ezután már csak „Model S és Model X Performance” néven láthatjuk viszont:

  • Model S és X Performance
    • Model S Performance
      • Ár: $112,000
      • Hatótávolság: 315-miles
      • 0-60mph: 3.0 sec.
    • Model X Performance
      • Ár: $117,000
      • Hatótávolság: 289-miles
      • 0-60mph: 3.5 sec.

Ezen kívül pedig a Tesla szétválasztotta a jól ismert és mindenki által rettegett Ludicrous módot, mely így néz ki ha meg szeretnénk vásárolni:

  • Model S és  X Performance, Ludicrous Mode-al
    • Model S Performance w/ Ludicrous Mode
      • Ár: $132,000
      • Hatótávolság: 315-miles
      • 0-60mph: 2.4 sec.
    • Model X Performance w/ Ludicrous Mode
      • Ár: $137,000
      • Hatótávolság: 289-miles
      • 0-60mph: 2.8 sec.

Az alap verziót OTA frissítésen keresztül unlockolni tudjuk, hogy megkapjuk a teljes kapacitását az akkumulátornak.

Hogy később kapnak-e nagyobb akkumulátort a Tesla modelljei az egyelőre kérdéses. Az azonban biztos, hogy nálunk az e-cars.hu-n egyből értesülhetsz ezekről a hírekről. Továbbá várunk szeretettel a megújult fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!